A látszat csal, Zerkovitz Béla nem volt arab, csak, a jelek szerint, szerette a napfényt. De hát Bartók Béláról is lehet találni olyan képet, amelyik negatívnak látszik, a haja fehér, a bőre fekete, lehet, hogy van valami összefüggés a zeneszerzői tehetség és a napimádat között.
Már benne is vagyunk a problémában, hogy vajon Bartók és Zerkovitz ugyanazzal foglalkozott-e, ugyanannak a dolognak, a komponálásnak különböző oldalával, vagy na ne már, én is belerúgtam már életem során egy labdába, de azért nem vagyok Lionel Messi kollégája. Illyés Gyula véleményét tudjuk a dologról, a Bartók című versben az áll, hogy „anyánk a halott, a búcsúzót ne Zerkovitz zengje”. 1955-ben ilyet írni persze ronda dolog volt, de utóbb Illyés át is írta, Zerkovitz-ot kuplé-dalra cserélte, ennek már végképp nincs semmi értelme, mert ki akarná kuplé-dallal búcsúztatni az anyját, bármily elvetemült lélek is. Arról nem beszélve, hogy az eredeti azért nem tűnik el, Sinkovits Imre is Zerkovitz-cal mondta a verset, és fent van a neten a norvég fordítás, ott is Zerkovitz (pontosabban valamiért Zerkovicz) szerepel, kíváncsi vagyok, a norvégok mit értenek ebből a sorból, de hát ez legyen az ő bajuk.
Gondolom, egy mai hallgatónak nem okoz gondot párhuzamosan szeretni vagy legalább értékelni a két zeneszerzőt. Nem kell dönteni. Nem tudom, hogy ugyanazzal foglalkoztak-e, de nem ugyanarra használja az ember a műveiket, az egyikkel vigad vagy sírva vigad, a másikkal nem vigad. Nem is ezt akartam mondani, hanem a Zerkovitz-történet folytatását. Zerkovitz-ban magában is volt műszaki hajlam, építésznek tanult, de, ha jól tudom, egy összedőlt lépcső végül eltérítette őt a pályáról. A fia, ifjabb Zerkovitz Béla azonban az Ikarusnál volt mérnök, és állítólag az ő nevéhez fűződik a legszebb magyar autóbusz, a farmotoros Ikarus tervezése. Erre lépjen valamit Illyés Gyula.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
gigabursch 2023.09.20. 08:29:37