Jövő héttől lehet megnézni a Mary Cassattról szóló filmet, szép is, érdekes is, de talán nem is kell azoknak ajánlani, akik figyelnek az Exhibition on Screen sorozatra. Ez sem lesz csalódás, valahogy pont eltalálják, mennyire legyenek szakmaiak és mennyire lelkiek, mi a jó ezekben a képekben, és hogyan kell színes metszeteket készíteni. Meg egyáltalán: ki az a Mary Cassatt, és miért most jött el az ideje, ha eljött.

Eljött, vagy legalábbis ennél jobban lehet, hogy már nem fog eljönni. Hiszen a film közben is folyton az jutott eszembe, hogy vajon hány Mary Cassatt-kép mellett sétálgattam el a különböző múzeumokban, úton Degas vagy Monet (vagy Manet?) felé. Hogy ez talán az impresszionizmus utókori balszerencséje, egyszerűen túl gyorsan festettek, túl sok kép készült. Nem múzeumi művészet, nincs annyi befogadókészsége vagy –képessége az embernek, hogy mindent megnézzen, hogy kellő időt töltsön el a festményekkel. Csak a főművek, vagy főnek kinevezett művek maradnak. Vagy azok se, mert amit az ember közkincsnek gondol, az még a film fordítójának sem az, Manet nálunk Reggeli a szabadban címen ismert művét például itt úgy írják (egyébként a francia szavaknak megfelelően): Ebéd a füvön.

Muszáj röhögni.