Ma van a zene világnapja, lehet, hogy nagybetűvel kell írni, A Zene Világnapja, amihez soha nem értettem, hogyan is kell viszonyulni. Ma zenét kell hallgatni? Menni fog. De ha valaki mindig zenét hallgat, akkor hogyan ünnepelje meg épp ezt a napot? Ne hallgasson zenét? Olyan ez, mint amikor a vegetáriánusnak böjtölnie kell, ha péntek van, akkor ma ne egyen húst. De ha különben sem eszik húst, akkor ma egyen, hogy valahogy a hússal mégis kifejezzen valamit? Mintha régen lett is volna ilyen szabály, akinek orvosi igazolása van, hogy minden áldott nap húst kell ennie, az böjtben pénteken nem ehet halat – de nem vagyok benne biztos.

Az egész vállvonogatással vigyázni kell, emlékszem még, ifjú kritikus koromban fölhívtak egyszer a rádióból, hogy körkérdést tartanak, ki mivel ünnepli a Zene Világnapját (most akkor kis a vagy nagy A?). Nagy lendülettel és szájjal azt mondtam, hogy semmivel, majd vettem a levegőt, hogy elmagyarázzam, ez a nap nekem miért nem más, mint a többi, de a vonal végén annyit mondtak: semmivel? Nagyszerű, köszönjük szépen, mi is erre számítottunk, viszontlátásra.

Vegetáriánusnak lenni egyszerűbb.