X

Mondhatni: kortárs opera, hiszen az alkotók mind ott vannak a színházban. Anthony Davis, a zeneszerző, a testvére, aki a drámát írta, és az unokatestvére, aki a librettót. De mégsem egészen kortárs, 1986-ban volt a bemutató, és mintha a történelem csak azért bonyolódott volna az elmúlt években, hogy megmentse az X: Malcolm X élete és kora című operát a világnak. Kellett hozzá nemcsak a Black Lives Matter mozgalom, de covid is, ami után nem tértek vissza a nézők az operába, a Metropolitannek is új közönséget kell építeni, be kell csábítani azokat, akik úgy érzik, hogy A sevillai borbély kalandjai nem érinti őket. Az ember nem tart népszámlálást, de ha csak a Müpa vendégeit nézem, láthatóan sokkal több afrikai származású néző jött el, mint egyébként.

Ez, persze, csak a mellékszál, bár lehet, hogy a mellékszál ugyanolyan érdekes, mint a főszál, vagyis maga az opera, ami hosszú és eklektikus, van benne minden, klasszikus opera, szving, bebop, cool, musical, ének és tánc, teljesen hihetetlen hanghatások, mármint az hihetetlen, hogy mindez a Metropolitanben történik, de hát ott van, valamit talán megért az ember. Talán, bár biztos, hogy a világot nem az opera szokta megmagyarázni az embereknek. A bemutató előtt volt Malcolm X-maraton, tizenhat órán keresztül olvastak föl az önéletrajzából, nálunk talán lesz utóélet. Nyilván nem vagyok egyedül, aki elhatározta, hogy megnézi a Malcolm X-filmet, az abban Malcolm Xnét játszó Angela Bassett volt a közvetítés háziasszonya, kerek a világ.