Senki nem tudja pontosan, mi a jó reklám és mi a rossz, illetve van ezer szempont, mi az, amit szeret a néző, mi az, amit jó elkészíteni, mi az, ami hat is. A három nem feltétlenül esik egybe. De azon néha elgondolkodom, hogy tényleg nagyon meg kell-e fizetni a reklámban szereplő színészt, amikor ő esetleg nem csak azt kapja a fellépéséért, hogy ég a nagyvilág előtt, vagy „pénzért mindent” és „van annyi, amennyiért korpásodik a hajam” hírbe hozza magát, hanem valódi és széleskörű ismertségre tesz szert. Mindenki tudta, aki szerette a jó színházat, mekkora kincs Stefanovics Angéla, de a legszélesebb közönséghez az arca meg a hangja csak a Budapest Bank hirdetésével jutott el. Aki esetleg elfeledte volna, ő volt „köszönjük, Emese”, aki szerelmes volt a banki alkalmazott Zoltánba. Ott voltam az egyik bankfiókban, amikor az ügyfél odament az ügyintézőhöz, és melegen gratulált neki a hirdetéshez, mintha bármi köze is lett volna a pult mögött ülőnek Emeséhez.  

Igazából most az foglalkoztat, hogy ez az egész visszafelé is működik-e. Tönkreteheti-e a színészi pályát egy rosszul megválasztott reklám. Mert most éppen ez megy a tévében, Telekom (ugye?) Stefanovics Angélával és egyebekkel, a magam részéről sokszor nem is nagyon értem, miről van szó, mert nézni kellene hozzá a Marsra, magyar című sorozatot, tudod, ki. Az abban lévő karakterek tűnnek föl, elég utálatos népség, és köztük van Stefanovics Angéla is, hogy csapjon már valaki az asztalra, meg ötkilós telefon, és ehhez hasonló jól megírt sorok. Borzadok, borzadok, de egyébként is, Stefanovics Angéla különlegesen rosszul mondja a magáét, nem tudom, hogy így tiltakozik-e a világ ellen, amely ilyen munkákra kényszeríti, vagy valami elállítódott benne. Mindenesetre érdekel, hogy van-e innét visszaút.