Nem tudom, mindenki ismeri-e a történetet, hogy hogyan is keletkezett a történelem egyik leghíresebb filmzenéje. A hatvanas évek közepén egy új filmsorozathoz kerestek valami zenét, nem is zenét kerestek, hanem zeneszerzőt, és végül megtalálták az akkor 34 éves (ennek megfelelően most 91 éves) Lalo Schifrint. Ez volna a feladat, valami jó, ütős főcímzene. Jó, de pontosan mihez? Izgalmas kémtörténet, ennél többet nem árulhatunk el. Meg nem is tudunk. A címe az lesz, hogy Mission: Impossible.  Schifrin tehát ült az íróasztalánál, egy majdnem teljesíthetetlen küldetéssel, fogalma sem volt, merre induljon. Mission: Impossible. Mission: Impossible. M: I. M: I.

Kínjában megnézte a morzejeleket. M az tá-tá. i az ti-ti. Elkezdte ezt kopogni az asztalon. Tá-tá, ti-ti, tá-tá, ti-ti. A többi már történelem. Zenetörténelem. De legalábbis filmzene-történelem.

Arra gondoltam, ha mindez Magyarországon történt volna, és tényleg az lett volna a film címe, hogy Teljesíthetetlen küldetés, akkor a komponista ott ült volna az asztalánál, és azt morzézta volna, hogy tá, tá-ti-tá. Valószínűleg kisebb lett volna a siker.