Mindig azt hittem, hogy az emberek között a legerősebb szervezete a körzeti orvosoknak van. Hát hogyne. Egész nap a betegek között vannak, kiteszik magukat a fertőzéseknek, lehet minden, megfázás, influenza, covid, ami betegség csak éri az embereket. Ők meg se rezzennek, vagy ha megrezzenek, akkor is csak pillanatokra, aztán folytatják a munkát, mentik az életeket.

Mindezt fenntartva most mégis azt hiszem, hogy az operaénekesek ezt még jobban bírják. Elénekelnek egy négyfelvonásos operát, lelki teher, testi gyötrelem, aztán, amikor már mehetnének haza, ott vár rájuk a rajongósereg. Maroknyi, rendben van, de a világ különböző részéből jönnek, különböző bakteriális környezetből, és nem kímélik az ideáljukat. Csak nézem Anna Netrebkót a Scala művészbejárójánál, nem is csak nézem, magam is zaklatom, írja már alá ezt vagy azt, de ez semmi, ahogy jönnek mások, nyakába ugranak, ölelik, csókolják, ha oroszok, akkor csak még jobban ölelik és csókolják, de tényleg meglepően hosszú ideig tartják az énekesnő nyakát a karjaikban, ő meg nemcsak hagyja, de mintha örülne is neki. Kőkemény asszony.

Néhány héttel ezelőtt, mikor hullott a hó, föltett magáról egy fényképet, hosszú bundában megy a hóesésben, azt írta alá, hogy Russian girl doesn’t afraid of the snow. Nyilván nem ismerte a magyar verset Szergejről, aki nem fázik, hogyha hideg van, hát tornázik…