Nem tudom, földolgozták-e valaha alaposan Rejtő Jenő dalait, úgy értem, a dalokat, amelyekre a regényeiben hivatkozik. Persze, csak a szövegükre hivatkozik  „Le sac, ma fois” éneklik az indulót a légionáriusok, ha jól tudom, ilyen szövegű induló nincsen. „Si l’on savait” – ez is az Előretolt helyőrségben van, az üres szobában énekli egy gramofon, ha be van csukva az ajtó. Ma ezen még meglepődni sem tud az ifjú olvasó, Rejtő idejében valószínűleg kivitelezhetetlen lett volna, hogy a géphang ne tűnjön géphangnak. De létezik ez a dal egyáltalán?

Viszont van egy a Vesztegzár a Grand Hotelben (-ban? Nekem még volt ilyen című papírkötésűm.), ami biztosan létezett, mert most is létezik. Miss Otis regrets, így kezdődik, aztán a régi kiadásokban úgy folytatódik, hogy „she is imable to lunch to day”. Ennek így persze nincs semmi értelme, irodalmi bikicsunáj, és nem is tudom, mikor romlott le a szöveg, de még a Magvető 1989-es kiadásban is így szerepel. Azóta látom, hogy javították, a Helikon Kiadónál már biztosan a helyes szöveg jelent meg, és ez van fönt az interneten is: „she’s unable to lunch today”.  Mégiscsak klasszikusról van szó, nem Rejtő-klasszikusról, hanem Cole Porter-klasszikusról, amelyhez egyébként kötődnek városi legendák. Porter ült a társaságával a vacsoraasztalnál, és fogadást ajánlott, hogy bármire tud slágert írni. Jött a pincér a szomszéd asztalhoz, és jelentette, hogy Miss Otis sajnálja, de ma nem tud a vacsorához jönni. Na, akkor erre írjál valamit. Porter megírta.Nem valószínű, hogy így történt volna. Egyébként a dalban meg is magyarázzák, miért nem várható Miss Otis, mert az utcán lelőtte hűtlen szerelmét. Letartóztatták, cellába zárták, de a földühödött tömeg megrohamozta a rendőrséget, és Miss Otist meglincselte.

Vidám kis dal. Akkoriban még nem volt kötelező feltüntetni, hogy tizenhat éven aluliaknak nem ajánlott.