Valami ürügy azért kell, hogy az ember elinduljon Firenzébe a tél közepén, valami, ami csak most, csak itt. Ez az ürügy volt a titkos szoba, a stanza segreta, egy, a hetvenes években fölfedezett szoba, hosszú és keskeny, és állítólag Michelangelo itt töltött némi időt, eltűnve a Medici szemek elől. Ez a fele tény, el volt tűnve, és azt lehet tudni, hogy ebben a San Lorenzo plébánosa segítette őt. Vagy ha tudni nem is lehet, a plébános maga ezt állította.

A szoba úgy került elő, hogy a Medici-kápolnához akartak valami jó kis vészkijáratot szerkeszteni, és arra vezetett egy út, csak át kellett törni a falat, és akkor ott az utcaszint, arra lehet szaladni. Csak van közben egy szoba, ami hosszú és vékony, háromszor tíz méter és nincs benne semmi különös, de ez mégis Itália, vigyázni kell, egy vakondtúrás is értékeket hozhat a felszínre, nézzék meg a szakemberek. Megnézték, és két réteg festék alól rajzok kerültek elő. Hogy Michelangelo-rajzok, azt most sem lehet tudni, de az biztos, hogy Michelangelo-motívumok. Legfeltűnőbb a szomszéd szobában, magában a kápolnában látható szobor, Giuliano de Medici lába. Hogy van-e annak értelme, hogy Michelangelo a szobrához a vázlatot a falra rajzolja, azt nem tudom. De van Éva anyánk a bűnbeeséskor, tükörfordításban, van Léda anyánk (nem is a mi anyánk, hanem a szép Helénáé), hattyú nélkül.

Lehet ez minden, titkos szoba vagy méretes turista lehúzás. Az utóbbira készültem, november elején kellett bejelentkezni ahhoz, hogy január utolsó napjára, reggel kilencre legyen időpont. Betódulunk majd negyvenen a csőszobába, negyedórát lehet bent lenni, utána háromnegyed órán át szellőztetnek.

A tódulás azonban elmaradt. Kilencre még ketten gyűltek össze egy brüsszeli nő meg egy bizonytalan nemzetiségű fiú, Birkenstock papucsban. Plusz a vezető, aki meglepően hasonlít az Al Pacino játszotta Serpicóra. Meg is kérdeztem, hogy lefényképezhetem-e, de azt mondta inkább ne. Azért köszöni, hogy megkérdeztem.

Ha le is húzzák az embert, rokonszenvesen teszik. Nem állítanak semmit, éppenséggel lehet Michelangelo is, vagy részben Michelangelo, ha tényleg három hónapot töltött volna itt, akkor az egész jobban hasonlítana a Sixtus-kápolnához, meg hát milyen titkos szoba az, amelyiknek az ablaka az utcára nyílik. De hát ki vagyok én (mondja ő), hogy ebben állást foglaljak, nem vagyok művészettörténész. Tényleg nem az, amikor a brüsszeli nő valami bonyolultabbat kérdez, bevallja, hogy nem tudja a választ, majd fönt megnézi a könyvben.

Kész, le is telik a negyedóra, nem kell kimenni, a jegy érvényes a Medici-sírokra is. És azok biztosan eredetiek.