Én még láttam Venekei Mariannát A csodálatos mandarinban. Nem állítom, hogy életem mandarinja volt, valamiért sok csővázas szék szerepelt benne, de Venekei… Pimasz volt, kihívó, nőies, egyáltalán nem az az áldozat-lány, nézte és megértette az ember, hogy a Mandarin mitől őrül meg, és miért nem tudja abbahagyni az életet, amíg meg nem történik, aminek meg kell történnie. Még jó, hogy kíváncsi voltam, mi lesz ebből a történetből, ha maga Venekei Marianna készíti a koreográfiát. Ezt csinálja meg, csak másképp, vagy mást csinál meg, de ugyanúgy, mást csinál meg, és másképp, stb.

Mást csinált és másképp, de pontosan nem tudom, mit. Azt értem, hogy elvette a történetből ezt a halhatatlan vágy motívumot, azt is értem, hogy nem a Mandarinra koncentrál, végül is ő csak a címszerep. Aztán itt megáll a tudományom, ha nem erről szól, akkor miről? A lányról, nyilván, ő kezd, ő végez, egy ideig némán megy a történet, szerintem túl hosszú ideig, már azt hittem, sztrájkba lépett az Opera zenekara, így megy le a három balett.

Aztán erőszak. Mindenképpen helyes megfigyelés, bizony erőszakos a világ, a csavargók kitépik a járókelők füléből a fülbevalót, és megruházzák a lány ügyfeleit, de hát… e….eeeee…. Ennyi?

Valószínűleg nem ennyi, de én többre nem jutottam. Az ötletek nem válnak be, sem az, hogy a Mandarin már régen a színen van, és figyel, mert aztán mégis bejön a nagy zenére, sem az, hogy lassított felvételen fojtogatják és rugdossák, mert a jelenet és a zene tempója nem érdekes össze nem hangzásban van, hanem elválik egymástól. Hogy miért jön be valaki, amikor a Mandarint akasztják, vagyis amikor leakasztják, azt nem tudtam megállapítani, úgy értem, hogy valami nem stimmelt, vagy ennek is jelentése volna, ahogy az sem világos, hogy szándékosan eresztik-e rá a lányra a függönyt, hogy félig kilóg alóla a nézőtér felé. Most ezért még egyszer meg kellene nézni az előadást, de nem hiszem.