Amikor franciául tanultam, egy időben volt anyanyelvi tanárom is. Persze, nem igazi tanár volt, hanem itt tanuló zongorista, nem is követtünk semmiféle metódust, ő beszél, mi meg próbáltuk megérteni, hol több, hol kevesebb sikerrel. De miért is ne használtam volna ki a lehetőséget, megkérdeztem, hogy tulajdonképpen hogy van ez a párizsi sanzon dolog. Mert én folyton úgy érzem, hogy ezek a leghíresebb francia chanteur-ök és chanteuse-ök mintha nem haza énekelnének, hanem a nagyvilágnak, kifelé képviselnek valami bohém és érdekes franciaságot. Szóval: kit szokott ő hallgatni, ha egyáltalán? Bécaud, Brel, Brassens, Greco?

Azt mondta: Barbara. Persze, nem így mondta, hanem csodálatosan és leírhatatlanul: Bárhbárhá. Nem is hallottam addig róla, szóval elkönyveltem magamban, hogy talán igazam volt (ma már nem hiszem), és elhatároztam, hogy orvosolom a Barbara-műveletlenségemet.

Aztán többé-kevésbé el is feledtem az egészet, és csak most jutott az eszembe, amikor Lea Desandre lemezét hallgattam. Hogy ő is olyan varázslatosan mondja az r betűket, de nemcsak és nem is elsősorban azokat, hanem valahogy a p és r kapcsolatokat, érezni, ahogy az ajak, a fog, a nyelv összedolgozik, nemhogy fejhallgatón át, de a hangfalakban is, nyilván jó közel hajolt közben a mikrofonhoz. Idylle a lemez címe, és mindenféle zenét énekel rajta, a férje (vagy pasija) Thomas Dunford kíséri. Tényleg mindenféle, francia reneszánsz és Francoise Hardy, Offenbach és Debussy, a Pelléas és Mélisande-ból egy részlet. Tulajdonképpen rá sem jöttem, mi az eszme mögötte, hacsak az nem, hogy ezek ketten szeretik egymást, és szeretnek együtt muzsikálni, irigykedjetek kedves hallgatók. Van egy pillanat, amikor úgy érzem, hogy ez már sok, a változatosság is lehet unalmas, de abban a pillanatban megjön Barbara. Tőle is énekelnek egy dalt, Mondd, mikor jössz vissza? a címe, és tényleg nagyon klassz, egyrészt mert nem őrzik a dal modernségét, Dunford reneszánsz hangszeren kíséri, másrészt Desandre nem úgy énekli, mint egy kidolgozott hangú énekesnő, hanem ebben a sanzonett stílben, szinte mondja, amíg el nem jut a refrénig. A videót egy kicsit túlbonyolították, úgy értem, túl rejtélyesítették és túl sötétítették, de a lényeg hallható.