Végül is nem tudom, hogy a jó előzetes áldás vagy átok a filmnek. Előzetes nélkül a Lefkovicsék gyászolnak amolyan tisztes első film, jó és új témákat vet föl, lehet, hogy a rendező, Breier Ádám ezzel sajnos ellövi a legjobb filmötletét (megtörtént mással is), de akkor is. Van minden zsidó - zsidó meg nem értés, zsidó – nem zsidó meg nem értés, zsidóság és ökölvívás, ami engem mindig foglalkoztat, hogy vajon miért is olyan szoros a kapcsolat, csak Magyarországon maradva, legalább Adler Zsigmondtól, legalább a stáblistán gyászkeretben feltüntetett Szegő Andrásig. Generációk különböző viszonya a hagyományhoz és a hithez, a gyász, amiről minden erővel igyekszünk megfeledkezni az elmúlt ötven évben… Bele se férhet ez másfél órába, nem csoda, ha nem jó a film, de majd jön a következő.

Csak hát láttam az előzetest, ami kifejezetten jó, vicces, érdekes, újszerű, végre valami. Azért is írok most ilyen korán, két héttel a bemutató előtt, hogy más be ne dőljön. Nem lesz jó. Unalmas lesz, nehézkes, papírmondatokkal, olyan banális fordulatokkal, amelyekért érdemes lett volna elnézést kérni a stáblista után, nők nélkül. Nem is értem, hogy lehet ennyi témát úgy felvetni, hogy mégis lassú és unalmas maradjon a film.  Plusz Bezerédi Zoltán. Ha belegondolok, hogyan foglalta el negyven évvel ezelőtt a mozivásznat tányérsapkában a Te, rongyos életben, és most hogyan vág gyűrött arcokat mindenféle meggyőződés nélkül… Nyilván fiatal rendezőnek nehéz öreg színészt instruálni. Talán ez a tanulság, a jövendő elsőfilmeseknek.