Hatéves korom óta vagyok szemüveges, mindenféle megszakításokkal, de az első pápaszemet tényleg akkor kaptam, szóval szó sincs most, az új keret és új lencse miatt semmiféle megilletődésről, hogy a mogorva vénség vagy az áldott örökkévalóság kopogtatna a fekete kereten. De azért egy kicsit tologattam az első nagyobb olvasást, érje meg a szemüveg az árát, érezzem, vagy alapozzuk meg a jövőt, ezentúl csak ilyesmit szeretnék olvasni.

Ilyesmit: Bármennyire igyekeztek az emberek százezrével összezsúfolódva elrútítani a földet, bármennyire beterítették kővel a földet, ahol megtelepedtek, hogy semmi se teremjen rajta, bármennyire kiirtottak róla minden egyes előbúvó fűszálat, bármennyire beszennyezték a levegőt kőszén- meg olajfüsttel, bármennyire nyesegették a fákat, bármennyi madarat és négylábút űztek el – a tavasz mégiscsak tavasz volt a városban is.

Látom én is, egy kicsit furcsa az a két „föld” egymáshoz közel a mondat elején, de azért ez mégiscsak szemüveget érő regénykezdés.  

A Feltámadás új fordítása, G. Horváth László által.