Nem tudom mennyire közismert dolog, hogy Richard Brautigan első regénye a második, és a másodikból lett az első. Megírta a Pisztrángfogás Amerikábant, elvitte a kiadóhoz, nagyon jó, nagyon szép, de a közönség ezzel nem fog tudni mit kezdeni. Próbáljuk meg idomítani egy kicsit az olvasót, valamivel, ami közelebb van a normálishoz. ebből lett a Big Sur, Egy déli tábornok az amerikai polgárháborúban.

Magamat leszámítva senkit sem ismerek, akinél bevált volna a módszer. Velem viszont tényleg így volt, félrehajítottam a Pisztrángfogást, hogy ez micsoda marhaság, de annyira azért nem volt marhaság, hogy a sarokból elő ne kerestem a könyvet, nézzük meg, mi az a másik regény, ami mellé van kötve. Aztán a másik után visszatérés az elsőhöz.

Ami az amerikai olvasókat illeti, az Egy déli tábornokból nyolcszáz darabot adtak el. Ez azonban nem vette el a kiadó bizalmát, megjelentették a Pisztrángfogást, és négymillió eladott példányig meg sem álltak.

Most újraolvastam mindkettőt, először is azt keresve, hogy vajon hat-e még, és ha nem, miért nem. Hat. De nem annyira. És valahogy látni vélem, hogy tulajdonképpen az történt ott is, ami nálunk is megesik, a költészet kiadói szempontból nem kifizetődő, az emberek nem vesznek verseskönyveket, tessék prózára váltani. De a regényt író Brautigan azért még költő maradt, a Pisztrángfogás inkább líra, mint regény, elbeszélő költemény, mely nem beszél el semmit. Az újraolvasás persze felszínre dob néhány érdekes fordítási hibát, tévedést, hogy most hirtelen mást ne mondjak, az Egy déli tábornokban a fű és a kokó ugyanazt a kábítószert jelenti. Ártatlanok voltunk, vagy ha mi nem, Gy. Horváth László bizonyosan.

Mivel alapvetően épp őt olvasom, a Feltámadás általa készített új fordítását, azért érdekel, hogy vajon Brautigannek is lesz-e annyi ideje, mint Tolsztojnak, fogja-e őt is valaki újrafordítani.