Szenvedés helyett

Nem állítom, hogy nem mondvacsinált a probléma, de azért művészetbefogadási koncepciós probléma lehet, hogy vajon rendes dolog-e az, amit a Bach-passiók, vagy más passiók, vagy bármilyen tragédiák esetében teszünk. Már az, hogy élvezkedünk. Hogy a szenvedést gyönyörködésre használjuk föl, és minél gyönyörűbb, annál inkább azt mondjuk, hogy együtt szenvedünk, átérezzük, egyek vagyunk a szenvedőkkel. Jézus meghal a kereszten, mi meg ámulunk azon, hogy az alt milyen hosszú-hosszú levegővel énekli az Es ist vollbrachtot. Biztos, hogy rendben van ez így?

Idei kísérletem az volt, hogy meghallgattam az ős János-passiót, a régi Hungaroton-lemezt a hetvenes évek elejéről, vezényel Lehel György. Háromlemezes album, és valahogy úgy rakosgatták a lemezoldalakat, hogy az 1. után, vagyis az 1. másik oldalán a 6. van, a 2. párja az 5. Akkoriban voltak divatban (bár nálunk nem volt annyira elterjedve) az automata lemezváltó berendezések, egy magas pálcika állott ki a korong közepéből, és arra kellett rátenni a lemezeket, amelyek aztán egyesével szépen rápottyantak a tányérra. Aki akarta, egyetlen fotelből fölállással is végighallgathatta a János-passiót, bár nem hiszem, hogy az egész nagyon jót tett volna a lemezeknek. Nem is a potyogás, azt szerintem bírták, hanem amikor a felső lemez ráesett az alul lévőre, az alsó már forgott, a felső állt, kicsit csiszolódott a vinil.  

Ez csak a mellékszál. A főszál az, hogy eleinte beválni látszék a terv, Lehel György tempói nem kétségbeejtően lassúak, de a kórus az tényleg szörnyűséges, mintha a teljes szoprán szólam éles fejhangon kántálna, a többiek is mintha a vállalati kórusból érkeztek volna a stúdióba. De ahogy telik az idő, egyre jobban tetszik az előadás. Operaénekeseket alkalmaztak, vagyis olyanokat, aki elsősorban operaénekesek, gazdagon vibráló hanggal, leszámítva Hamari Júliát, aki már akkor is, ott is nagy Bach-énekesnő volt. Hogy túlságosan ki ne lógjon a sorból, rettenetes az ária mellett a brácsaszóló, lélektelen vonóhuziga. De a többiek imponálóan nőttek föl a feladathoz, Melis György volt Jézus, Réti József az Evangélista. Kováts Kolosnak meg zs-vel írták a nevét. Nem a Kovátsot. Réti, amennyire meg lehet állapítani, igazi lemezénekes volt, mindig meglep, hogy akik élőben hallották, soha nem lelkesednek úgy, ahogy indokolt volna. Valószínűleg nem volt jó színész, nem volt olyan jó kiállású, mint Simándy vagy Ilosfalvy, de a hangszíne időtálló, és drámai ereje is van az éneklésének. Az a borzalom, ahogy azt énekli, Barrabas aber war ein Mörder most is valahogy csontig hatol.

És hát itt vagyunk a végeredménynél. Ez a János-passió sem borzasztó, ez sem szenvedés. Keresek tovább.