Van egy jelenet a Ryan közlegény megmentése című film végén, ami, szégyen ide, szégyen oda, mindig meghat. Már mindenki le van lőve, Miller hadnagynak is golyó a testében, utolsó erejével magához inti Ryan közlegényt, és azt súgja neki: earn this. Érdemeld ki. Már hogy ennyi ember meghalt érted, legyen ennek valami magasabb oka, célja, folyománya.

Az ember ül a moziban, és igyekszik nem gondolni arra, hogy neki magának van-e valami magasabb oka, célja, folyománya.

Ezt tudom a Maga a pokol című film legfőbb erényének mondani, hogy legalább eszembe jutott róla egy másik film. Mert ami a vásznon megy, az idétlen katonásdi, ki kell hozni valakit a dzsungelből, vagy talán több valakit, nem mondom meg, hogy sikerül-e, de az egész beleillik a videójáték ihlette mozik sorába. Lőnek, lőnek, lőnek, és közben Las Vegasból megmondják, hogy van-e előtted valaki a dzsungelban, vagy szaladhatsz. Jobbra pusztul, balra pusztul, repkednek mindenféle levegő-föld rakéták, és hasonlók, és az egy ember megmentése legalább ötven másik életébe kerül. Marhaság az egész, bár az tetszik, hogy egy ember élete mindent megér. Akár több ember életét is. Milliók egy miatt, ha az az egy amerikai.

Plusz Russell Crowe, aki igazán nem egy férfiszépség, szerintem soha nem is volt az, de most már akkora, mint két Pavarotti, ám a film végén esetlenül és idétlenül táncolni kezd egy őrmesterrel (női őrmesterrel, ez mégiscsak macsó-film, más női szereplő nincs is benne), és abban a pár tétova medvelépésben mégis van annyi báj és férfiasság, mint a többiek alsónadrágos izomfeszegetésében.

Hanem aki ezért a fél percért végignéz 149 másikat, az elmondhatja magáról, hogy igazi rajongó.