Nem megy ki a fejemből egy Koncz Zsuzsa-dal, jó régi, ez még, ha jól tudom, a legelső lemezéről való. Megzenésített vers, A. A. Milne a szövegíró, Devecseri Gábor a fordító, a zeneszerző meg Bródy János.

Az a ritka eset, amikor egy popdal mégis hozzátesz valamit a vershez, nemcsak énekelhetővé és könnyebben rögzülővé teszi, de van valami, ami eltűnt a fordítás során. Talán nem is ott. Milne verse The Wind on the Hill derűs gyerekvers az élet nagy kérdéseiről, most éppen arról, hogy honnét és hová. Nem az ember, csak a szél. Egyszerű szóhasználat, tényleg ahogy egy hatéves fogalmazna. Devecseri mégis felnőtt ember, már azt mondja, hogy „az ég peremén”, az egészet valami furcsa nosztalgia járja át, ami éppenséggel nem baj, főleg úgy nem, hogy ezt a nosztalgiát és szomorúságot átveszi a dallam is, szomorkás pöntyögés lesz belőle, de jobban érti az ember, hogy miért nem tud szabadulni tőle.

Meg a szomorú tapasztalat: hogy hová megyünk, azt még csak-csak látjuk, de hogy honnét és miért…?

Voltaképpen azért mesélem az egészet, mert ha nem is hatévesen, de mégis ifjan egy hasonló kérdés foglalkoztatott, és valójában még most sem tudom a választ. Tanultuk történelemórán a népvándorlások korát, hogy jönnek-jönnek keletről az újabb és újabb törzsek és népek, hunok és magyarok, besenyők, kunok, mongolok, és tolják az előttük ott lévő népeket nyugat felé. Aztán ezek a népek vagy beolvadnak, vagy letelepednek, eltűnnek vagy megmaradnak, ezt értem. De honnét jönnek? Mintha volna keleten, a Csendes-óceánban valami nehezen kimerülő emberbánya, mindig van utánpótlás, valami harcias társaság, amelyik űzi-hajtja a korábban ott lévőt. Ez utóbbi pedig nem száll szembe velük, hanem menekül nyugat felé.

Nem is tudom, mi a tanulság. Magyar vagy angol gyereknek jobb lenni?