Pihent agyú ostobaságokon tűnődtem, most épp azon, hogy vajon a karmesterség és a bajusz miért egymás ellenségei. Szakállas karmesterek vannak, Ernest Ansermet, Kertész István, Riccardo Chailly, Alberto Erede, de bajuszosak? Leszámítva az elég jelentős kivételt, Arturo Toscaninit.
És akkor eszembe jutott Lehel György. Neki is volt bajusza, nem mindig, de egy időben határozottan bajuszos karmester volt, ritka példány. De hogy hová lett? Miért csak így jut az eszembe, mint bajuszos karmester? Próbáltam késői pótlásként meghallgatni vele valami lemezt, egy barokk zenei album akadt a kezembe, a borítója elég jól kifejezi a színvonalat: Handel Tüzijáték-zenéje van rajta, és a fényképen egy csillagszóró látható.
Tényleg körülbelül így viszonyul az előadás is a műhöz, épp csak egy kicsit hasonlít, lassú, vonszolódó végtelennek tűnő, nagyon közel a kibírhatatlanhoz.
Tudom, nem ez volt Lehel György zenei világa, bár azt akkor sem értem, hogy vajon ez kinek lehetett a zenei világa.
Aztán, szerencsére, eszembe jutott egy harmadik bajuszos karmester is, Adrian Boult, így a kézirat itt megszak…
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.