Amikor Arnold Schwarzenegger megkezdte máig tartó szárnyalását a hetvenes években, az ember úgy érezte: ez a világ megérett a pusztulásra. Már ezt a komorabb lelkek érezték, a vidámabbak inkább csak úgy, hogy milyen vicces, meg lehet élni, és nagy társadalmi elismeréseket is lehet kasszírozni pusztán azon az alapon, hogy valaki izmos. Egy kicsit fizikálisak lettünk, nem sokat törődünk az agyunkkal, lelkünkkel.

Pedig hát Schwarzenegger sem előzmények nélkül érkezett, és, ha jól látom, a világ vezetői továbbra sem az izompacsirták közül kerülnek ki. Az előzmények közül talán a legjelentősebb volt Eugen Sandow, aki voltaképpen sem Eugen nem volt, sem Sandow, Friedrich Müllerként született Königsbergben, és lehet, hogy teljesen hétköznapi életet él, ha az apja nem viszi el tízéves korában Olaszországba. Ott látta a sok szobrot, és azt gondolta, hogy ha nem is kőből, de húsból-vérből ezt ő is meg tudja teremteni.

Megteremtette. A mai óriásokhoz képest viszonylag normális méretekben, de így is elég feltűnő jelenség volt ahhoz, hogy különféle attrakciókban feszegesse magát, hogy eljusson Amerikába, ahol állítólag 300 dollár ellenében a közönség tagjai fölmehettek a színpadra, és meg is tapogathatták a bicepszét.

A befolyt pénzzel aztán Angliába ment (meg még a világ számos helyére) edzőtermeket nyitott, hiszen létrejött egy szabadidővel rendelkező, a testkultúrára szívesen áldozó társadalmi réteg, könyveket írt, hirdette az izmosak evangéllumát. Még a ki nem mondott kamaszkori vágya is teljesült, mert szobrokhoz állt modellt, hátha valaki az ő szobra alapján kap kedvet a testépítéshez.

Sajnos nem élt sokáig, 58 évesen meghalt, mert a jelek szerint a nagy súly akkor sem tesz jót a szervezetnek, ha izomból, és nem zsírból áll. Schwarzenegger idén már 77 éves lesz – még mondja valaki, hogy nem fejlődik az orvostudomány.