Régebben ez visszatérő műsorszám volt a különböző nagyszabású és reprezentatív vidám műsorokban, hogy operaénekesek könnyűzenét énekeltek. Esetleg könnyűzenészek operát, bár az soha nem sült el olyan jól. Székely Mihály, Radnai György, később Gregor, Kalmár Magda, vagy Begányi Ferenc, amint azt harsogta egy üveg vörösborral a kezében, hogy Fel, torreádor, idd meg a bikát! (Bár ez épp nem popdal, de hát ez is egy humorlehetőség volt, operaáriák diszkóritmusban. Az emberek nevettek is, meg rácsodálkoztak, hogy voltaképpen mennyire érdekes dolog hanggal énekelni, nem mikrofonba beszélni.

Úgy nézem, ez tökéletesen kihalt műfaj lett. Nemzetközi szinten is. A múlt évezred végén még ment a Pavarotti és barátai koncertsorozat, ahol egy-egy öniróniára hajlamos popzenész esetleg hajlandó volt hülyét csinálni magából, Pavarotti meg elzengte a My Wayt, de mostanra mintha teljesen felhagytak volna a műfajkeveréssel, túl sok technika és elektronika kell már a legegyszerűbb dalokhoz is, túl kevéssé népszerűek az operisták ahhoz, hogy mindegy, mit, csak énekeljen alapokra helyezkedjen velük a hallgató.

Nem állítom teljes szívvel, hogy ez nagy baj volna, de az egész mintha rosszat jelezne. Mindkét műfaj tekintetében.