Sümeghy és a többiek

Bende Zsoltot hallgattam tegnap délelőtt, teljesen véletlen okból, kezembe akadt egy kazetta, még azt is meg lehet mondani, hogy mikor vettem föl az anyagot a rádióból, mert bemondják, hogy születésének 75. évfordulója alkalmából adták le az összeállítást.

Azért ez nem is kicsit borzalmas, hogy az emberek elvesznek a múltban, tudom, más emberek még jobban elvesznek, mert mindig jönnek újak, de az énekes közérdekű a hangja miatt, és ha a hangot nem rögzítik lemezen, akkor már csak véletlenül lehet eleven vagy elevennek ható emlékekkel találkozni. És nincs hibás, a lemezgyárak még a fénykorban sem építhették mindenkinek a karrierjét, kiválasztották a legizgalmasabbnak tűnőt (nálunk ez baritonkérdésben Gáti István volt), és őt keresték, vele készültek a felvételek.

Világszinten is ez történt, ma mindenki tudja, ki volt Maria Callas, aki érdeklődik az opera iránt, tudja, ki volt Renata Tebaldi, de Leyla Gencer neve már csak a megszállottaknak mond valamit, annyi lemezkiadó a világon nem volt, hogy Gencer hangját is sok és jó minőségű felvételről hallhatnánk újra.

Az egész a Szomszédokról jutott eszembe, Csányi Jánosról, akinek, ha jól tudom, az énekhangját alig-alig őrzi valami, talán csak egy Gianni Schicchi televíziós változat, aminek viszont van annyi bája, hogy Gherardinót, a kisgyereket az ifjabb Csányi, Csányi László játssza. Ehhez képest a Szomszédok másik operaénekes szereplője, Palócz László egész jól járt, a napokban hallgattam két opera-keresztmetszeten is, A trubadúrban és a Traviatában, kicsike kísérletek a teljes felejtés ellen.

Arról persze már az operaénekeseket kellene megkérdezni, hogy ha választhatnának, hogy mi maradjon meg belőlük, mit szeretnének. Az arcukat vagy a hangjukat?