Azt nem lehet mondani, hogy nem beszélünk eleget a halálról, mert elég csak kinyitni (bekapcsolni) az újságot, és halál halál hátán, háború, gyilkosság, közismert emberek természetes halála. Az se csoda, hogy igyekszünk körmönfontan beszélni a halálról, egyrészt érdekes, másrészt mégis azt reméljük, hogy valami távoli dologról van szó, ami nem érint sem bennünket, sem a hozzánk közel állókat, csak ettől a beszédünk is olyan különössé válik. Ahogy a magyar nyelv elveszített néhány szót, mert nem volt szabad azokat kimondani, a totemállatok jutnak elsőként az eszembe, nem tudjuk, hogy mondják magyarul a szarvast meg a farkast, mert mindig csak a jellemző külső tulajdonságaik alapján hivatkoztak rájuk, nem mondták ki a valóságos nevüket (ha jól tudom), szép lassan elfelejtődtek az eredeti szavak.
Egy kicsit hasonlít ehhez a halál körüli kifejezések változása. Mihályi Győző váratlan és megrázó halálhíre juttatta az egészet az eszembe. Az emberek, hogy pontosan miért, azt nem tudom, de szeretik tudni, hogy egy halálnak mi az oka, nem mintha ettől bármi is változna, akár a megtörténtekkel, akár velük kapcsolatban, így aztán kialakult valamiféle haláloki kódrendszer. A „hosszantartó, súlyos betegség” többnyire rákot jelent, a „váratlanul” szívrohamot, a „tragikus hirtelenséggel” öngyilkosságot. Csakhogy az idők során változott a kód, hiszen a szívroham is hirtelen jön és tragikus, az egyik halálok elkezdte a másikat jelenteni. A generációs hovatartozás is megállapítható abból, hogy kinek mit jelent az ilyen hirtelenség. (Micsoda ostoba szó, de tényleg.) Nem tudom, hogyan, de valamit ezen változtatni kellene. Talán egyenesebben beszélni.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Tyranno61 2024.08.28. 10:56:24
Valami ál tapintatból nem akarnak kegyeletsértők lenni a halottal szemben, így kódolva mondják be, h elhunyt.
Aztán lassan, innen-onnan kiszivárog, h mi is volt a halál oka.
Kivéve, ha már jó előre beharangozzák, h covidban szenved és imádkozzunk érte. (Kóbor János)
Kovacs Nocraft Jozsefne 2024.08.28. 12:40:21
gigabursch 2024.08.28. 13:09:10
A hosszan tartó betegségek közé tartozik az alkholizmus, a cukor és a kapcsolódó ledarabolás, meg az elhülyülés is.
Egy dolog közös bennük: Nem igaz, hogy az érintett ember "méltósággal viselte".
Kovacs Nocraft Jozsefne 2024.08.28. 14:21:31
Az alkoholizmust én nem tekintem betegségnek. Még akkor sem, ha már jó ideje píszí nyelven, eufemisztikusan alkoholbetegségnek hívják. Az általa okozott nyavalyák más kérdés, bár kétlem, hogy akár egy ember is akadna az országban, legyen az bármilyen primitív, aki ne lenne tisztaban ezekkel.
Ismerek itt a faluban egy nőt, akinek már áttétes tüdőrákja van, csont-bőrre lefogyott, holott előtte elég jó húsban volt. Napi 3 dobozzal szív el egy Pegazus nevű szarból, talán füstszűrője sincs.
Igaz, neki most már úgyis tökmindegy, de akkor is ugyanennyit szívott, amikor még lett volna értelme abbahagyni.
gigabursch 2024.08.28. 14:29:36
Nálam és ismeretim alapján az alkoholizmus betegség.
Mentális betegség és a következményei irgalmatlanul messzire vezetnek a testi betegségek vonatkozásában.
polyvitaplex 2024.08.28. 15:25:52
Mi szemérmesebbek vagyunk, de például az amerikai sztárok, David Carradine, Heath Ledger, Robin Williams halálának a körülményei eléggé közismertek. Lehetséges, hogy egy tegnap elhunyt magyar színész halálának okát most még hírzárlat őrzi, de a pletykalapok, celebműsorok már minálunk is azon dolgoznak, hogy később egyre több részletet írjanak meg, még azokkal is, akik egyébként egyáltalán nem kíváncsiak rá.
polyvitaplex 2024.08.28. 15:27:24
Atestan 2024.08.28. 19:05:59
Atestan 2024.08.28. 19:09:32
Kovacs Nocraft Jozsefne 2024.08.28. 19:22:16
OK, ezen nem veszünk össze. Sajnos az elnevezéstől függetlenül szörnyű. Ami még aggasztóbb, hogy az elvonókúrán átesettek 95%-a hamar visszaesik. Annyiban nem csoda, hogy az elvonóról kijővén ugyanabba a miliőbe és ivócimborák közé kerülnek vissza, ahol rászoktak és addig is ittak.
Kovacs Nocraft Jozsefne 2024.08.28. 19:25:31
"az a szöveg már "rég kész volt", ha kellene..."
Már évekkel 2. Erzsébet halála előtt közismertté vált, hogy a nekrológ rég kédzen áll, csak pár aktualitással kell kiegészíteni, és máris lehet élesíteni.
Csodabogár 2024.08.28. 22:21:58
Kovacs Nocraft Jozsefne 2024.08.29. 00:38:54
Szerintem ez egyéntől függ. Ha jól értelek, te legszívesebben álmodban halnál meg, s elismerem, ennek megvannak az előnyei.
Mások ezzel szemben inkább "átélnék" a halálukat, persze fájdalmak nélkül. Részben kíváncsiság miatt, részben mert szeretteik körében akarnak meghalni, vagy őrájuk gondolva, esetleg kedves zenéjüket hallgatva.
Én nen tudom, melyiket választanám, ha lenne választásom. A zenéről azonban van határozott elképzelésem:
Bruckner: 4. szimfónia "Romantisch" 1878-as verzió, Haitink vagy Markus Poschner
Mahler: 2. szimfónia Klemperer "Auferstehung" (nem a név miatt)
Mahler: 9. szimfónia Klemperer
Mozart: KV 595-os B-dúr zongoraverseny, Barenboim
Mozart: La finta giardiniera, René Jacobs
Mozart: Mitridate, Marc Minkowski
Mozart: Le nozze di Figaro, Miah Persson, Dorothea Röschmann, Erwin Schrott
Beethoven gordonka-zongoraszonátái, Heinrich Schiff, Till Fellner ; zongoratriói, Kempff, Szeryng, Fournier; vonósnégyesei, Goldner Quartet
Hosszú halálom lenne... :)
Tyranno61 2024.08.29. 08:36:36
gigabursch 2024.08.29. 10:08:18
Akkor nagyanyám gyakorlatilag így élt.
99 évesen ment el.
Az utolsó karácsonyfájáért még maga ment le piacra, mag vitte fel a 3-ra - mert épp nem ment a lift - , maga dísztette fel majd sikeresen megvágva a kezét és nem tiszta ronggyal kötötte be.
Ebből indult el egy fertőzés, ami viszont viharos sebességgel vitte el.
Szóval önellátó volt, tiszta volt fejben és lélekben, s minden nap imádkozott...
A nap végén meg megköszönte a napot a Jósitennek.
Igaz öregségére, kicsit szűkebb lett az érdeklődési köre, de csak tőle láttam olyat, hogy VHS felvevőn elkezdte beprogramozni azt, hogy a reklámot ne vegye fel, úgy hogy elolvasta és értelmezte a leírást.
F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2024.08.29. 10:33:34
Nem célom kannás mocskoktól a sárga földet kaparászni, de ha kezdhetem majd a napjaimat egy kupica jóféle házi barackpálinkával, délelőtt a napi teszek-veszek közben megiszogathatok egy pohárka irsait, az ebédhez leguríthatok egy deci szekszárdi vagy villányi kékoportót, ha amúgy alkalomadtán akad társaság sörözgetni, esetleg szilvás unicumot kortyolni, nos csupán elvi szinten biztosan nem utasítanám el.
Azt hallottam, hogy az is alkoholizmus, ha rendszeresen iszik az ember, függetlenül attól, hogy mennyit, és befolyásolttá válik-e tőle. Nem tudom, de mit tehet az ember, ha olyasmit szeret, ami részben elvileg árt. Ha valaki a csokit szereti, de amúgy nem beteg tőle, akkor az már rendben van, ha olyan italokat, amik szeszt is tartalmaznak, akkor el kell ítélni, pedig senkinek sem árt. Ezt a témát is érdemes kicsit differenciáltabban kezelni.
gigabursch 2024.08.29. 11:45:31
Akkor nagyanyám gyakorlatilag így élt.
99 évesen ment el.
Az utolsó karácsonyfájáért még maga ment le piacra, mag vitte fel a 3-ra - mert épp nem ment a lift - , maga dísztette fel majd sikeresen megvágva a kezét és nem tiszta ronggyal kötötte be.
Ebből indult el egy fertőzés, ami viszont viharos sebességgel vitte el.
Szóval önellátó volt, tiszta volt fejben és lélekben, s minden nap imádkozott...
A nap végén meg megköszönte a napot a Jósitennek.
Igaz öregségére, kicsit szűkebb lett az érdeklődési köre, de csak tőle láttam olyat, hogy VHS felvevőn elkezdte beprogramozni azt, hogy a reklámot ne vegye fel, úgy hogy elolvasta és értelmezte a leírást.
gigabursch 2024.08.29. 11:47:47
Írtam egy hosszú hozzászólást, több linkkel.
Lehet, hogy a blog.hu benyelte és/vagy az engedélyezésedre vár, mert sok volt a link.
Kérlek nézz utána!
Nincs kedvem az egészet újragépelni....
Jobbnál jobb zenei példákat hoztam @Tyranno61: és @Kovacs Nocraft Jozsefne: felvetésére...
Kovacs Nocraft Jozsefne 2024.08.29. 12:36:15
Megtaláltad az örök élet receptjét. :D
Kovacs Nocraft Jozsefne 2024.08.29. 12:38:08
Engem érdekelne a listád, amennyiben nem diszkó, mulatós, operett vagy musical.
gigabursch 2024.08.29. 20:17:36
Hogy a Halál metál rajongó-e, azt nem tudom, de hogy rengeteg bitang jó metálzene van, az biztos.
Az meg több, mint tanulságos, amikor a 70-90-es évek hard rock / heavy metál zenék sokaságát írják ma át nagyzenekaros, vagy épp fúvós, vonós, billentyűs (igen, találkoztam már csemballós átirattal is), húros (pl. hárfa) átirattal, de roppant szórakoztató amikor ukulele vagy épp bendzsó az alkalmazott eszköz.
Adók néhány példát is, van amit élménynek, van amit meg szórakoztató, de elrettentő példaként. :-)))
Csatolom hozzá az eredetit is.
Alice Cooper: Bad of nails
acapella: www.youtube.com/watch?v=w9MH8jJYem8 (igen, a "gitárszólót" is előadja az egyikük a saját szájával-torkával)
eredeti: www.youtube.com/watch?v=N__yGuSz7PM
Deep Purple: Burn / Highway Star / Smoke On the water
Nagyzenekar: www.youtube.com/watch?v=Rvlzo-UpddY (Kottával!!! - A fúvós oldal nagyon megy...)
NAgyzenekar, de vastagon vonósokkal: www.youtube.com/watch?v=ffH3Xog-47c
Eredetiek rendre:
Burn: www.youtube.com/watch?v=wAydlI2fOjs (Coverdale ugyanaz....)
Highway star: www.youtube.com/watch?v=7zKAS7XOWaQ
Smoke ont the water: www.youtube.com/watch?v=_CWwBQemVB0 (Tavaly, Besztercebányán... Tudnak még az öregek...)
Faith No More: From out of nowhere
négy cselló: www.youtube.com/watch?v=Mddi0evtVPM
eredeti: www.youtube.com/watch?v=j4tsGWdarHc
Metallica: Masters of puppets:
Zongora: www.youtube.com/watch?v=HIJPxxoF7dw (a nőci csatornéján amúgy elképesztő feldolgozások vannak, a kotta csak dísznek van, fejből nyomja)
Eredeti: www.youtube.com/watch?v=E0ozmU9cJDg
S egy kis állatkodás... :-)
Slayer: War ensemble
ukulele: www.youtube.com/watch?v=VznAYy5yL2A
eredeti: www.youtube.com/watch?v=jqnC54vbUbU
(mondjuk ennek a számnak van annyi aktuálpolitikai vonzata, hogy elég csak tőlünk keletre 1000 km-re körülnézni)
S végül:
Ez aztán a mindent bele, de ehhez hangtechnika, tér és hangerő is dukál (Meg egy jobb felvételról, mert ebből a középső hangsávokat kiherélték - mindegy hangulat magáért beszél. Ha jól rémlik az volt az a koncert, ahol a végén a nagy ovációnál a Scorpions testületelieg lement a színpad és a VIP zóna közé és mélyen meghajoltak a Nagyzenekar előtt):
Scorpions: Rock you like a Hurricane
www.youtube.com/watch?v=8WfRumrHILc
Mindenesetre a hangulat magáért beszél.
gigabursch 2024.08.29. 23:42:30
Köszönöm!
Tyranno61 2024.08.30. 08:49:34
gigabursch 2024.08.30. 19:23:54
Igazán örülök!
Ukulele?
:-)
Tyranno61 2024.08.30. 22:40:08
Fantasztikusnak találom, h klasszikus zenén nevelkedett hangszeres zenészek (nem is akárkik, hanem pl. a Berliniek!), részt vesznek ilyen produkciókban. A Nagyok találkozása!
Ukulele, csellisták, zongorista, vokalisták-detto
Kovacs Nocraft Jozsefne 2024.08.31. 00:14:53
youtu.be/Ufm4NHTXVSg
Deep Purple és a Royal Philharmonic Orchestra, 1969
Sajnod 40 percnél elmegy a hang, onnantól némafilm.
Tyranno61 2024.08.31. 10:08:48
:)
gigabursch 2024.08.31. 10:29:54
Nos igen. John Lord....
Ő maga volt a szintetizátor.
gigabursch 2024.08.31. 10:31:52
Idehaza Schuszter Lórinak majd két évtizedébe került, hogy összehozza.
youtu.be/Jk_fRMEHiqg?si=kAJ5Em30GdS0i3pv
Tyranno61 2024.08.31. 13:52:06