Őszi utazás

Szeptember 30-án az Óbudai Zsinagógában Benjamin Appl és Villányi Dániel énekli-játssza Schubert dalciklusát, a Téli utazást.

Nagyon fontos dolog Appl művész úr, és még fontosabb Schubert és a Winterreise, de mindenekelőtt azt meséld el, hogyan ütött el majdnem Saoirse Ronan.

• Bambultam Londonban, ahol a közlekedés, ugye, fordított irányú, ráadásul végig a Google-be meredtem, úgy orientáltam magam, és amikor egy kicsit is magabiztosabb lettem, szélsebesen megsuhintott egy kerékpár.
• Nem is száz százalék, hogy ő volt?
• De száz százalék. Elnézést kért, és suhant tovább, de feltűnt, hogy nagyon szép a biciklije. Beírtam a nevét a keresőbe, meg hogy London és bike, és feljöttek a szép biciklivel a képek.
• Akkor ő egy olyan színésznő, akit csak a biciklijéről lehet azonosítani?
• Baseball sapkában volt, napszemüvegben, sportos ruhában.
• És miért is voltál Londonban?
• Mert lesz egy koncertünk Benjamin Appllel…
• De ezt már eleve nem értem. Benjamin Appl ma körülbelül a legismertebb dalénekes, te meg itthon sem vagy a legismertebb zongorista, szóval ez hogy jöhetett össze?
• A Winterreisét már többször is játszottam Clementis Tamással, és mindig is érdekelt, milyen lehet a darab eredeti nyelven. Közben pedig az Óbudai Zsinagógából is kaptam felkérést, hogy idén a deportálások nyolcvanadik évfordulóján volna-e valami ötletem, hogy mit játszanék el.
• De a Winterreise nem épp kézenfekvő választás…. vagy az? Tél van, és utaznak?
• Nem, nem. Az utazásnak ehhez semmi köze. De a pszichés szétesés, elmagányosodás, befordulás, izoláció, neurózis – azt éreztem, hogy az egyén vagy az áldozat szintjén ez összekapcsolódik. Sokrétűen és mindenestül.
• Ha ilyen határozott elképzelésed van a műről… Végül is te a kísérő vagy. Persze, mindig elmondják, hogy partner, meg közös zenélés, de az az érzésem, hogy ezt mindig csak úgy mondják.
• Mindig csak úgy mondják, de a magam részéről azért ragaszkodom, hogy ez nem kísérés. Folyton hiányérzetem van, ha úgynevezett kísérőkkel dolgozik az énekes, akik persze rettenetesen fontosak, kulturáltak, mindent tudnak a zenéről, de tudatosan a háttérben maradnak, kiszolgálják a szólistát. Nagyon fontos, amit csinálnak, de így az egész olyan, mintha azt mondanánk, hogy mindegy, melyik karmester vezényel el egy operát. A kíséret szó maga egy olyan attitűdöt sugall, amit nem tudok összeegyeztetni azzal az ambícióval, hogy az ember zenélni akar. Egyfelől nyilván segíted az énekest, de közben azzal, amit csinálsz, a pedál, a ritmus, a pulzus, a harmónia, a légzés mind támogatja az énekest, viszi előre, vagy fogja vissza. A frázist az énekes fogja elénekelni, de csak akkor tudja úgy elénekelni, hogyha annak megágyazol. Az összjáték a legalapvetőbb része a dolognak.
• De nem ugyanott tartotok Winterreise-ügyben.
• Kétségtelen. Benjamin Appl ezt a művet elénekelte vagy százötvenszer. Én meg közel sem ennyiszer játszottam.
• De ötször biztosan. Vagy tízszer?
• Ötször. És persze rettenetesen különbözőek is vagyunk. Mégsem volt gond már a próbán sem.
• Ezt tudtad előre, hogy ő ilyen? Vagy ugrás volt a nem is tudom, szakadékba, vulkán belsejébe?
• Tudtam, hogy tőle zenészként mire számíthatok. Azt nem tudtam, hogy amit ő tőlem kap, és amire nyilván nem számít, az belőle mit vált ki. De próba közben is, és az utólagos reakcióiból is az derült ki, hogy ez őt felvillanyozta.
• Még nem mondtad el, hogyan kerültél egyáltalán kapcsolatba ezzel a felvillanyozott emberrel.
• Ez úgy történt, hogy elmentem a szokásos újévi Haydn-koncertre, Fischer Ádám vezényelte A teremtést. Aki az Óbudai Zsinagógában a koncertet szervezi a deportálások emlékére, Erdős Judit. Aznap épp beszéltem vele, és mondtam, hogy este itt vagyok a Müpában. Ezért aztán ő is elkezdte nézni az előadás élő közvetítését, és kifejezetten Benjaminra tett megjegyzést, hogy neki ez mennyire tetszik.
• Benjamin azért minden nőnek tetszik. Vagy mondjuk a kilencven százaléknak.   
• Ehhez most nem szólok hozzá, de igen. Azért azon a koncerten tényleg ő volt a fő szám.
• Kétségtelenül más minőséget képviselt, mint a többiek. Szerintem azért is, mert kifejezetten dalénekesként értelmezte a Haydn-oratóriumot, a szöveg, a szavak, azok kimondása…
• Számomra még fontosabb volt, amit ezáltal mondjuk így, hogy csomagként magával hoz. Másfajta intellektus, más zenei igényesség. Közben a koncert alatt kapcsolatban voltam Erdős Judittal, és viccből kérdeztem tőle, hogy na, elhozzam a zsinagógába? Amire ő csak egy szmájlit küldött. A koncert után viszont összefutottunk a folyosón Benjaminnal, aki éppen Kurtág György előtt térdepelt, a szó szoros értelmében, mert Kurtág kerekesszékkel közlekedik. Közben meg várták a rajongók. Ahogy felállt Kurtág mellől, és indult a rajongókhoz, odamentem hozzá, hogy húsz másodpercet kérek. Elmondtam, hogy van az évforduló, és Winterreise, mit szólna hozzá. Egyrészt iszonyatosan barátságos volt, másrészt azt mondta, hogy írjak az ügynökének. Írtam, küldtem magamról anyagot, nekik meg tetszett, rögtön igen volt a válasz, csak időpontot kellett egyeztetni. Ez lett szeptember 30. És mindez január elsején történt.
• Aztán kimentél Londonba…
• A terv az volt, hogy majd megjön Benjamin egy nappal korábban, és átjátsszuk a darabot. De azért én szeretnék próbálni, mondják meg, mikor és hol vannak Európában, odamegyek. Aztán jött a levél, hogy itt van ez a hét, ő Londonban van, és szívesen próbál, ha én valóban kimennék hozzá.
• És jött Saoirse a szürke biciklivel. Mondd, a Winterreise miért más, mint tetszőleges egyéb huszonnégy Schubert-dal. Mert ezt valahogy minden énekes el akarja énekelni. És miért alkalmas egy, a deportálások emlékére adott koncert programjának?
• Vannak olyan kiemelt művek, amelyek erre mind alkalmasak volnának. Az utolsó Beethoven-szonáta utolsó tétele. A Schubert B-dúr szonáta, vagy a Goldberg-variációk… Egyikben sem vagyok egészen biztos, de vannak művek, amelyeknek kiemelt státuszuk van, ilyenné lényegültek, mert talán a zeneszerzői ambíció is különbözik az esetükben. A Winterreise mindenképpen illeszkedik ebbe a sorba.
• Azt hittem, az a titok, hogy a sok dal együtt közelebb van az operához. Van benne valami szerepformálási felhívás.
• Nyilván van benne narratív lehetőség. Monodráma jelleg.
• Filmeket készítenek belőle. Az Örkény Színházban is ment.
• Elfriede Jelinek színdarabot írt belőle. Szerintem mindenki érzi a dolog kimeríthetetlenségét. Ha eléggé önazonos, ahogy hozzáállsz, akkor végtelenféleképpen is Winterreise marad a Winterreise, és ez nagyon csábító. Magadévá tehetsz valamit, ami jelentőségében egyértelműen túlmutat az előadáson.
• Ugyanakkor a mű mégsem teljesen egységes. Vannak a Winterreisében olyan dalok, amelyek kilógnak ebből az általános szomorúságból. Biztosan tudod, hogy amikor Schubert eljátszotta először a barátainak, azok megkövülten hallgatták, aztán az egyik kinyögte, hogy ez mind elég borzalmas, leszámítva A hársfát.
• Az a furcsa, hogy A hársfát mindenki ismeri és szereti. De én eredetileg ezt nem ismertem, nekem semmit se jelentett, ha azt mondták, hogy A hársfa, már a többihez képest.
• Nem tanultad énekórán?
• Nekem ez úgy, ahogy van, kimaradt. És a dalnak ezt a kiválasztódását most egyáltalán nem értem. Hogy ez volna a legjobb dal…
• Nem a legjobb, csak más. Neked olyan, mint a többi?
• Nem, de biztosan nem tartozik a kedvenceim közé. Hogy az egyik kedvencemet is említsem, egy másik dalénekes, Ian Bostridge mondta az első dalról, a Gute Nachtról, hogy mennyire hosszú, és repetitív, azt kell valahogy túlélni.
• Ezzel máris jelezve, hogy nem érti, mit is csinál.
• Mindenesetre nagyon különös.
• Mindig csodálkozom azon, hogy egy ilyen nagy műnek, a vele való foglalkozásnak sosincs vége. Nem jut el oda sem a hallgató, sem az előadó, hogy ez már megvan, ezt akartam elmondani róla, így kell játszani, nincs vele több dolgom. Ez nem idegesít téged?
• Gondolj bele, hogy ha ez a lehetőség benne volna, az milyen nyomást jelentene az előadónak. Pont ez benne a felszabadító, vagy legalábbis az alkatomnak a leginkább megfelelő. Nincs semmi, nem ismerek olyan dolgot, amire azt mondanám, hogy véglegesen és lezárva tudom. Talán a kelleténél is kevesebb dologról gondolom, hogy ez nem is lehetne másként.