Kezdünk, kezdünk, mindjárt kezdünk. Vagy talán már el is van kezdve az új évad, a Müpa a hűségeseinek Snétberger-koncerttel indította a 24/25-öt, nemcsak zene, de beszélgetés is, jól vezetett és érdekes beszélgetés főleg zenéről, de persze az életről is. Snétberger, ezt lehet tudni róla, nagyon normális és nagyon rokonszenves ember, és nem is egyedül jött, hozott a Tehetség Központból néhány fiatalt, akik igazolták a központ nevét – jó volt az egész. Közben egy kicsit mégis punnyadt az este, és akárhogy gondolkodtam, hogy mi más miatt, nem jutott eszembe semmi. Valószínűleg mégis a zene az ok, mármint Snétberger zenéje, hogy abban van valami egyformaság, ahogy indult, három lassú darabbal. Ahogy folytatódott, további lassú darabokkal. Amit ő maga is mondott, hogy szereti ezt a nyugit, kényelmesen megnézni, mi rejlik egy-egy hangban, szereti a szép harmóniákat. Meg azt is mondta, hogy az ötletek néha filmnézés közben jönnek. Tudom, nem szép a saját mondatait fordítani ellene, de ezt élem át újra meg újra, hogy túl sok a nyugi, meg hogy visszamentünk a hatvanas évekbe, és filmzenéket hallgatunk. Ugyanannak a filmnek a zenéit.

Tudom, hogy ha ezt a zenét szereti, ezt érzi közel magához, akkor nem lehet azt várni, hogy írjon másfélét, de néha azt gondolom, hogy talán más filmeket kellene néznie Snétberger Ferencnek.