Vödörrel a sós vizet a tengerbe? Valami ilyesmin töröm a fejemet, hogy ennek voltaképpen mi értelme van, Velencében biennálni, meg egyáltalán, kiállításokat rendezni, amikor úgyis annyi minden megnéznivaló van, akkor is jönnek, ha nincs külön jövetelre biztató esemény. Meg hát hogyan is lehetne versenyezni a múlttal?

Mutatok egy képet, bár voltaképpen átmenet a kép és a szobor között, az alkotó David Hammons.

Ha nem látszana, sima csomagolópapír fölött van megszaggatott nejlon fólia, az adja ki ezt az arcszerű formát.
Tetszik, nem arról van szó, de épp a Grassi palotában látható, ahol egy közönséges kilincs, még csak nem is ajtó- hanem ablakkilincs is ilyen.

Mennyi esélye van ilyen körülmények között David Hammonsnak? Vagy nagyon is sok, mert valahogy ez az általános szépség a városban úgy felpuhítja az ember lelkét, hogy mindenben hajlamos meglátni a szépet?

Nem tudom. A kilincs jövőre is itt lesz. Úgy könnyű.