Csak kimegy az ember este hétkor egy kevéssé fényszennyezett helyre, nyugatra néz, többé-kevésbé az égbolt aljára, és meglátja az üstököst. A nevét nem nagyon szokták mondani, okkal, mert kicsit bonyolult, ketten is fölfedezték egymástól függetlenül, egyszer Kínában és egyszer Dél-Afrikában, ezért lett Tsuchinshan-ATLAS a neve. De persze az ember eszébe jut, amikor utoljára volt nagy, közös ügyünk egy üstökös, 1986-ban, amikor a Halley üstökös erre járt.
Halley azért is érdekes, mert viszonylag gyakran látható, vannak emberek, akik kétszer is megnézhetik, 76 évenként feltűnik az égen. Amikor ezt mondták, gondolom, aki hallotta, elvégezte a számításokat, én 97 leszek 2061-ben, nem mondom, hogy kizárt dolog, de azért nem is nagyon valószínű. Edmond Halley angol csillagász volt, ő jött rá először, hogy a krónikákban olvasható üstökös ugyanaz. Mivel 1682-ben, huszonhat évesen látta a róla elnevezett égitestet, rájött arra is, hogy aligha látja még egyszer, ez a történet legszebb része, olyan, mint a diófát ültető aggastyáné, arra kérte az utókor felfelé nézőit, hogy figyeljék az eget 1758 karácsonyán, és jusson eszükbe az az ember, aki megjósolta, hogy mit fognak látni.
Nem is ezért mesélem el az egészet, hanem mert 1986-ban az üstökösről játszott a Neoton Família egy dalt, Halley, mi csak itt élhetünk, Halley, vagy máglyán éghetünk – nem a legértelmesebb szöveg, de mindegy is. A lényeg, hogy rendíthetetlenül „héli”-nek mondták az üstökös nevét, pedig valójában inkább „heli”-nek kell ejteni, így ha nem is egy egész ország, azért úgy egy kétharmadnyi ország azóta is rosszul ejti Edmond Halley nevét.
Azt biztosan nehezebb volna slágerszövegbe foglalni, hogy Tsushinsham-ATLAS.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
vanda62 2024.10.17. 10:18:48
Tyranno61 2024.10.17. 12:58:22
Üstököst is láttam '97-ben, 2061. 20 évvel korábban lesz, mint a Napfogyatkozás, no problem! :D
polyvitaplex 2024.10.17. 13:20:31
Ceratium 2024.10.17. 19:21:24
És még én morgok a fiatalságra, hogy mindent digitálisan néznek/hallgatnak, nekem meg ilyen analóg hülyeségek, mint a felhők, kitakarják a látványt.