Elég sokáig, de úgy értve, hogy évtizedeken át azt hittem, hogy az Itt van az ősz, itt van újra három versszakkal rövidebb. Nem esküszöm meg rá, de mintha így szerepelt volna az általános iskolai olvasókönyvben is, az volt emlékeim szerint a vége, hogy „S álmodj olyakat, amikben legnagyobb kedved telik". És már ez is olyan, mintha egy második befejezés volna, mintha még eszébe jutott volna Petőfinek egy utolsó utáni versszak, mert már úgy is kerek volna a gondolat, hogy „majd felöltözik, ha virrad reggele, a kikelet”. El lehet képzelni a felnőtt fejjel való megrökönyödésemet, amikor kiderült, hogy az álzárlat utáni zárlat is álzárlat, igazából akkor kezdődik a szerelmes rész, és hogy rossz gyerekként hiába humorizáltam azzal, hogy „szép, mint mindig, énekem”, mert Petőfi is kihasználta ezt a versszakokon át húzódó rímlehetőséget, és tényleg van egy „énekem” a vers végén. És hogy a már kétszer lezáródott vers igazi befejezése tulajdonképpen rosszabb, mint a két álzárlat, mert azért a gyermeklelkű olvasónak egy kicsit mégis furcsa, hogy „ha megcsókolsz, ajkaimra ajkadat szép lassan tedd”. Ne cuppogj, Júlia, vagy legalább ne olyan hangosan?

Bezzeg egy évvel ezelőtt, Sándor, ugyanitt, Erdődön nem voltál ilyen nagylegény.