Jövő héten bemutató, vagyis nem bemutató, hanem felújítás, illetve, ha egész pontos akarok lenni, új betanulás, Verdi Falstaff. Készülődés céljából előkerestem egy régi kazettát, a 2002 januári előadás van rajta, rádióközvetítés, némi meglepetéssel.
2002 januárjában is bemutató (pontosabban: felújítás) volt, talán az egyetlen alkalom, amikor két olyan szereposztást lehetett kiállítani, hogy egyik Falstaffnál sem kellett hastömést alkalmazni: Gregor József és Sólyom-Nagy Sándor volt a két énekes. A közvetítésben Gregor énekelt, egy kicsit a maga szintje alatt, két magyarázatot is el tudok képzelni, miért. Egyfelől túl magas számára a szólam, elénekel mindent, vagy majdnem mindent, de abban a tartományban, ahol már vékonyan és tartalmatlanul szól a hangja, másrészt olaszul kell énekelni, nem tud ezen a nyelven olyan jól marháskodni, ettől csak énekli a szerepet, és nem éli. De hát nem voltam ott, odahaza kezeltem a magnót. A legtöbb öröm meglepő módon a zenekarban van, vagyis leginkább a tempókban, Pier Giorgio Morandi vezényelte az előadást, nagy, de nem értelmetlen száguldás, és nem esnek (nagyon) szét az együttesek, haladunk és jó a kedvünk.
Ami a meglepetést illeti: az A oldalon túlszaladt a kazetta, vagyis előbb lett vége a felvonásnak, nem járt le a 45 perc, így kiderült, mit adtak a szünetben. Két riporter faggatta az Operaház műszaki igazgatóját, Borsa Miklóst és a fagottos Lakatos Györgyöt. Jó kis beszélgetések, felkészültek a riporterek, az egyikük laza, érdekeseket kérdez, lendületben tartja a közvetítést. Senki meg nem mondta volna, hogy majdnem napra pontosan tizenegy évre rá ő lesz az Opera főigazgatója. És tizenegy évre rá – még mindig.
Tiszta Amerika.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.