Ahogy azt az Idegen test című darabban mondják:
- Széchenyi-díjat kap a Bunyós Pityu.
- Micsoda?
- Széchenyi-díjat kap a Bunyós Pityu.
- De hát az mégis egy tudományos díj. Nem lehetne inkább a Kossuthot?
- Nem, mert azt idén a Sláger Tibó kapja.
Szóval ezeken a díjakon igazán lehet már röhögni. De nem kell feltétlenül. Látja az ember, hogy nemcsak a művész kapja meg a díjat, hanem a díj is megkapja a maga művészét, akinek a díjazottsága emeli (vagy csökkenti) a díj értékét. Ebben, mármint az emelésben a kis- és nagybetűs Opera igazán megtette a magáét. Nem jut eszembe olyan énekes, akinél azt érezném, hogy miért. És nézi az ember a névsort, az énekeseket, akik fellépnek a Kossuth-díjasok számomra érthetetlen okból Térj vissza győztesen címet viselő gáláján, nyilván csak azok lépnek föl, akik nemcsak díjazottak, de még éneklést is vállalnak, és mindenki hangja fogytától vagy teljétől függetlenül olyan produkciót nyújt, hogy világos, miért lett Kossuth-díjas. Ahogy Tokody Ilona megformál egy Verdi-dalt, ahogy Kováts Kolosban a hang hömpölyög, ahogy Gulyás Dénes múltat idéz, ahogy Kálmándy Mihály zeng, ahogy… Nem sorolok föl mindenkit. Csak azt még, hogy Kolonits Klára történetet mesélt a Kossuth-díj családegyesítő erejéről. Nem adom most tovább, ez az ő története, tessék többet és többen járni az Operába vagy az Eiffelbe.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
polyvitaplex 2024.11.23. 19:24:11
jajnemár 2024.11.24. 09:05:45
polyvitaplex 2024.11.24. 10:39:50
stolzingimalter 2024.11.24. 13:29:17
jajnemár 2024.11.24. 14:15:26
stolzingimalter 2024.11.24. 15:36:45