Nem tudom, hogy ez valami végtelenül rafinált titkos üzenet, ami átjött, vagy csak fordítva sült el, legalábbis nálam a nagy Munkácsy-kiállítás a Szépművészetiben. Mintha az eszme az lett volna, hogy itt ez a magyar világsiker, hogy megfelelő menedzseléssel kiderül, mi sem vagyunk alábbvalóak, mi is tudunk festeni. Ahol nincsenek nyelvi akadályok, mint a zenében, a képzőművészetben és a sportban, ott a magyar szablya rögtön villog. Hol igaz, hol nem. De Munkácsy esetében mintha épp nem erről lett volna szó.
Örülnék, ha így volna, Munkácsy a világsiker, akinek a képeit milliók nézték Amerikában, nem kételkedek, vagy épp csak kicsit, hogy ezek a számok valósak, a forrásokat kutatták és kritizálták, nem csak a helyi (mármint budapesti) lapok beszámolóira támaszkodtak. De hát végeredményben mindegy. Ott áll az ember szemben a nagyméretű képekkel, és ha nem élőképekként vagy moziként próbálja befogadni azt, amit lát, akkor csak fölvetődik a kérdés, hogy „ez most tényleg olyan jó?” Nem is a színház-jelleggel van a bajom, Caravaggio is színház, csak a megfestés minőségével. Hogy ott van az az ácslegény Jézus mellett, vállán a létrával, sőt, két példányban is ott van, mert a vázlatot is meg lehet nézni, és egyszer sem néz ki úgy, mintha a kezében volna az, amit fog. Sem a létra, sem a szekerce.
Nyilván nem ez a jó festészet fokmérője, de ezeket az igényeket Munkácsy állította föl, vagy akik Munkácsyt értékelték itthon, olyan, mint az igazi, meg a legendák, hogy ásítani kell az inast látva, és a macska belenyalt a tejesköcsögbe (ilyen legenda nincs, most találtam ki).
Nemzeti és művészeti nagylétünk? Elmondják, megnézhetjük, hogy a Kunsthistorisches Museum mennyezetét Munkácsy festette. Rendben van. De a falakon egy Munkácsy sincsen. Rajtunk kívül ugyan ki az, aki a mennyezetet nézi a bécsi múzeumban?
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Tyranno61 2024.11.26. 22:30:45
Átlapoztam a festményeit, a new yorki MET-ben és a berlini Alte Nationalgalerie-ben is látható festménye.
Csontváry is a mi festőnk, alig van külföldön kiállított festménye, pedig számomra óriási.
Caravaggiot Munkácsytól 300 év választja el. Más kor, más stílus.
Megnéztem pár Renoir festményt (kortársak, ugye), ott sem tökéletes a kidolgozottság, kéztartás, mozdulat.
Renoir-nál is, Munkácsynál is a festmény atmoszférája a megragadó.
Legalábbis számomra.
Munkácsynak (számomra) csodálatos festményei vannak.
stolzingimalter 2024.11.27. 06:08:08