Ahogy az a Csontbrigádban van: sajnos én is voltam Velencében. Úgy, szóval voltál Velencében. Igen, és az ég, köttessen ki, zárasson be kapitány úr, kék volt. Nem sárga, nem fehér, nem szürke, hanem kék.
Épp itt tartok. Nem a könyvben, hanem az ég szemléletében. Hogy mitől ennyire kék Velence környékén. Nyilván van valami oka, a napfény beesési szöge vagy a tenger közelsége, bár a tengernek sem kellene feltétlenül kéknek lennie, de hát december közepe van, az ember borús világra, szürkére, tajtékra, szélre számít, ehelyett ugyanaz a kék van odafönt. Az emberek fürdőnadrág helyett pufidzsekiben mászkálnak, meg karácsonyi vásár is van az utcán, minden más, de a kék az körülbelül ugyanaz.
Azt sem értem, miért kell ettől annyira odalenni, talán amikor először filctollat vagy színes ceruzát adtak a kezünkbe, és elkezdtük a hátteret satírozni, és nem azt színeztük, amit láttunk, hanem amiről tudtuk, hogy látnunk kellene, a kék eget. Itt kezdődött, hogy van a világ és van az ideális világ, a fű zöld, az ég kék, és akkor kiderült, hogy tényleg van, csak el kell indulni dél felé.
Itt állok azóta már a Scala előtt, este előadás, és nem vagyok benne biztos, hogy nagyobb hatással lesz majd, mint az, hogy az ég kék.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Ceratium 2024.12.16. 17:20:40
Nem belemenve a fizikai alapokba, Rayleigh-szórás és hasonló illetlen dolgokba, arrafelé lehet a kék szín körüli zűrzavar nyitja, hogy a szemünk erre a legkevésbé érzékeny. Homérosznál a tenger is fekete.
stolzingimalter 2024.12.17. 01:14:11