Szájtáti

Próbálom hasznossá tenni a rám törő karácsonyi lemezhallgatási lázat, és nem kizárólag a White Christmast és a Stille Nachtot pörgetni a készülékben, ez a lemez meg mindig tetszett. Ráadásul használtan vettem, és ez most nem a lemezmentési sorozatból került elő, nem volt rajta celofán, és a kísérőfüzeten is látszik, hogy forgatta már az eredeti tulajdonos is, szóval valaki ismeretlennel, vélhetően elhunyt ismeretlennel is kapcsolatba lépek, akinek a lemezgyűjteményét elvitték az antikváriumba a boldog örökösök. Plusz Velencével is, hiszen ez a lemezkoncepció: ilyen lehetett egy karácsonyi mise a San Marcóban a 17. században. A teljes énekelt szertartás, nemcsak Cipriano da Rore miséje, de a kisebb énekelt szövegek is, többnyire Giovanni Gabrieli zenéjével, plusz még a nem állandó részek, olvasmány és evangélium.

A helyszín nem eredeti, nem a Szent Márk székesegyházban vették föl a zenét, nyilván nehéz lett volna megoldani, hogy emiatt bezárják a dómot, és még csönd is legyen. Meg hát kinek van olyan erősítője, hangfala, hogy azt is meghallja, ahogy a hangok mozaikról mozaikra verődnek?

Voltaképpen azt érzem, hogy értelmetlen az egész vállalkozás. Jó hosszú a lemez, de mégsem annyira, mint egy régi karácsonyi szertartás, ami, ha lehet hinni a történészeknek, két órával napnyugta előtt kezdődött, és az éjszaka közepén fejeződött be. Hogy bírták és hová pisiltek a régiek, azt nem lehet tudni, közel a lagúna, de talán mégsem. És nem vagyunk ott, hiába csukom be a szemem, mert talán ez volt akkor a lényeg, nem csukták be az emberek a szemüket, hanem bámultak az égre föl, próbálták megfejteni a képeket, elolvasni a feliratokat, azonosítani evangélistákat és prófétákat. Talán vetíteni is kellene magam köré, megkérni és beöltöztetni az ismerősöket, gyűljünk össze, lökdösődjünk, tátsuk a szánkat az ég felé.

Most nem ment. Jöhet a White Christmas.