Himnusz és aztán köszöntők, utána popdalok a köztévén, rögtön elsőnek a Különös szilveszter. Nekem kedves évkezdés, mert ismertem a szövegírót, Miklós Tibort, nemcsak ismertem, de nagyon bírtam is, lendület volt és lelkesedés. Ami a Különös szilvesztert illeti, a Metronóm ’77 nevű táncdalfesztiválon hangzott el először, nem jutott a döntőbe, valószínűleg a rossz időzítés miatt. Vagyis hogy épp az volt a hátránya, ami most az előnye, nyár közepén nem volt idényszerű, viszont elég jó szám ahhoz, hogy tél közepén mindig időszerű legyen. Énekelték már sokan a Generálon kívül is, hamar elkészült a paródia is, Verebes István szövegével, nem volt egy jó ember a Matuska Szilveszter.

Éli az életét.

De lassan ötven éve, és az ember ilyenkor mindig elbizonytalanodik, hogy vajon meddig még. A szemünk láttára dől meg az az elképzelés, hogy ez csak tinglitangli dalocska, ez is, meg a többi is, slágerélet, két hónap múlva senki nem emlékszik majd rá, bezzeg a komoly, nagy zene az tartós, az évtizedek múlva is hatni fog, az nem merül ki. Közben meg rengeteg nagy mű szépen elhull, betölti vagy be sem tölti a hivatását, a tingli meg rendületlenül tanglizik, elfeledik, eszekbe jut, előveszik, feldolgozzák, velünk marad. A világ bonyolult.