Valószínűleg ők jelentették az operarendezés aranykorát, Zeffirelli, Jean-Pierre Ponnelle és Otto Schenk. Most már mindhárman végképp múlt időben. De jelenben is, klasszikussá vált rendezések, videón megörökített előadások, illetve Schenk esetében még futó előadások is vannak, a Tannhäusert 1978 óta az ő elképzelései szerint játsszák a Metropolitanben. A Don Pasqualét már HD-ben is közvetítették. Ő rendezte az eggyel ezelőtti Ringet New Yorkban, amit aztán olyan megdöbbentő szemérmetlenséggel lopott el Nagy Viktor Budapestre. Nyilván úgy gondolta, hogy ha Schenk azt mondta, mindenben Wagner utasításait és elképzeléseit követi, akkor ezt közvetetten is meg lehet tenni.  

Valószínűleg Otto Schenk volt az operarendezők között a legviccesebb, színészként indult, jól el is tudta játszani, mit él át rendezés közben. Van erről egy tévéfilm, nálunk is ment, Tosca a gumiasztalon. Fönt van a YouTube-on, és most sem tudtam abbahagyni a nézését, amikor a rendező takarásban mutatja a kórusnak, mit kell tenni, de persze, valami félremegy, a kórus azonban rendületlenül követi a rendezőt… A statiszták közé keveredett balett-táncos, amint kecses léptekkel csempészi az árut a hegyek között. És maga Tosca, amikor visszapattan, és újra meg újra feltűnik a bástya mögött.

Az opera vidám dolog. Az élet nem mindig, de azért elég gyakran.