Valamiért Egy kiállítás képei-napokat tartok, mindig az akad a kezembe, Ormándyval, Giulinival, meg, persze, a híres, Richter-játszotta előadás, 1959-ben Szófiában. És eszembe jut, hogy amikor ezt a művet először hallottam lemezről, Németh Gyula vezényletével, nem értettem, hogy miért nem lehet látni magukat a képeket. Miért nem az eredeti Hartmann-műveket teszik a borítóra?
Jó, most már tudom, nincs is meg az összes, nem lehet tudni, hogy a Gnóm melyik gnóm volt, azt mondják, nem is volt gnóm, csak egy diótörő, ami máshová fejlődött Muszorgszkijnál, mint Csajkovszkijnál. De ami megvan, arról is ki gondolná, hogy ekkora felfordulást idézhet elő egy kreatív agyban? Hogy a hideglelős hatású és című Kiscsirkék tánca a tojásban igazából nem kétségbeesett és komikus küzdelem a megszületésért vagy a fényért, feszülés és tekergőzés, hanem egy előadás gyermekszereplőinek jelmeze? Persze, hogy nincsenek fenn a képek a lemezborítón, úgysem lehetne megérteni, mi az, ami Muszorgszkijt erre a műre indította.
Az más kérdés, hogy aránytalanság ide vagy oda, ezek a zenék valahogy mégis benne voltak-e Viktor Hartmann képeiben. Ahogy az ábécében is benne van a teljes Isteni színjáték, csak a megfelelő embert kell megtalálni.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.