Thomas közlegény megmentése

Thomas-t mindig meg kell menteni.

Érthetetlen. Valaki írt húsz operát, amit nem játszanak – ez rendben van. Nem lehet mindenki tehetséges. De Thomas esetében van két megmentett darab, a Mignon és a(z) Hamlet, az elsőt megmentik a tenorok, legalábbis az ária erejéig, a másodikat a baritonok, hogy végre ők lehessenek egy opera főszereplői.

A baj az, hogy mindkettő túl jó. A Mignonból az ária is csöndesen elegáns és rögtön megmarad az emlékezetben, a(z) Hamletből is a Bordalt vígan lehet rikkantgatni. És közben elmondja az ember, hogy ez is egy ilyen furcsa oldala a francia zenekultúrának, túl nagy művekhez fordulnak az operakomponisták, Gounod a legjellemzőbb, rögtön Faust meg Romeo és Júlia, ezekkel még Verdi sem bírna. Egyébként az is érdekes, hogy rögtön külföldre mennek ötletekért, mint akik nem bíznak Corneille-ben és Moliere-ben.

De hát mióta ítélünk meg operákat a librettó alapján? És ha mégis, akkor itt az ellenpélda, Thomas Psyché, nem egy bombasztori, inkább csak azért érdekes, hogy szét lehet húzni ezt is három felvonásra.

A lényeg persze nem ez, hanem ez az eléggé fantasztikus este, amit a Nemzeti Filharmónia produkált tegnap a Müpában, Vashegyi György vezetésével, külföldi énekesekkel. Nem mindenki francia, de aki igen, attól el lehet gyengülni, már csak a prózától, ahogy a szavakat mondja. És ha énekre fakad Antoinette Dennefeld, köszönöm, nincs is több kívánság.

Persze, lehet mondani, hogy így könnyű, egy senki által nem ismert operával nem nehéz villogni, nincs összehasonlítási alap, de, persze, épp fordítva van. Egy senki által nem ismert operát műsorra és sikerre vinni, csinálja már utánuk valaki. Nyilván nem lesz a Psychéből egy előadás alapján közkincs, nem másznak be fülön át agyba, szívbe, zsigerekbe a dallamok, és hiába készül lemezfelvétel, ezen az sem fog változtatni, de Thomas megint meg van mentve.