Néha át kell venni az anyagot, újranézni, újraolvasni, újrahallgatni, amit lehet, és nagyon elcsodálkozhat az ember. Nem mintha ez történt volna tegnap, amikor a Szerelem ment a tévében, nem akartam semmit újrázni, csak nem tudtam elkapcsolni, annyira tetszett, amit láttam. Mindennel együtt, Törőcsik Mari béna parókájával, vagy azzal, hogy ez azért mégis két film, egy hosszabb és egy rövidebb, az egyik Darvas Lilivel, a másik Darvas Ivánnal. Nem zavar.

Volt egy olyan képzetem vagy tévképzetem, hogy Makk Károly filmjeiből mindig meg lehet mondani, mi van a világ filmművészetében, hogy ő figyel, és utánozza, vagy legalábbis magyarítja hol Fellinit, hol Truffaut-t. Hol Huszárikot. Az utóbbit persze nem kell külön magyarítani, elég utánozni, hiszen a Macskajátékon nem nehéz észrevenni a Szindbád hatását.

A probléma az, hogy a Szerelmen sem nehéz észrevenni a Szindbád hatását, a közeliek, a zene, a megálló pillanatok, a múlt. Csak hát a kettő közül a Szerelem a régebbi, és akkor ez azt jelenti, hogy a Macskajátékon is inkább a Szerelem hatását könnyű észrevenni. Más a rendező, más a zeneszerző, más az operatőr, mégis rokonok. Talán ez az egész akkor benne volt a levegőben. A fényben.