Fejtágító

Nem nagyon régen kaptam egy segélykérő levelet, hogy mondjak már híres szlovén zeneszerzőket, egy műsorhoz kell. Persze, hogy nem jutott eszembe egy sem. Miért nem kért lengyelt vagy csehet vagy morvát?

Vajon ez mitől függ? A Fesztiválzenekar úgy tudott összeállítani egy cseh és morva zenei programot, hogy a nagyágyúkat még ki is kerülte, nem volt sem Dvořák, sem Smetana a műsoron. Mégis csak szuper zene szólt három napon, vagyis két estén és egy délutánon át.

Dvořák azért ott volt, de inkognitóban, mert a második szám Suk Fantáziája volt, Josef Suk (ez a papa, és nem a hegedűs fia, bár, hogy nagyobb legyen a zűrzavar, ő is hegedült, és hivatalosan ő az ifjabb Josef Suk) Dvořák kedvenc tanítványa és veje volt, a második részben pedig Martinů volt műsoron, aki, legalábbis egy rövid ideig Suk tanítványa volt.

Kész, nem látok ki a különleges ékezetek közül, soha többé nem írok cseh témájú posztot. Hiszen a karmester is Jakub Hrůsa volt, neki is van egy karika az u betűje fölött.

Amit mondani akarok, úgyis csak annyi, hogy nagyszerű koncert volt, nagyszerű zenekarral, ami mintha igazolni akarná, hogy van értelme a vendégkarmesterek meghívásának, egészen máshogy játszott, mint Fischer Iván alatt. Hrůsa ránézésre teljesen karizmamentes karmester, de az első pillanattól fogva érezhető volt az ügy komolysága, a kevésbé folyékony, világosabb színű, határozottabb körvonalú zenekari játék.

A félig ismeretlen szerzők ismeretlen műveinek koncertjével tegnap már harmadszor töltötték meg a Müpát. Nyilván ez is szép feladat volna, végighallgatni a sorozatot, összevetni, hogy mi változik, mitől más az első est és az utolsó, könnyebb-e a délutáni zenehallgatás, mint az esti. Ez a koncert pont alkalmas lett volna erre is, de sajnos mindez már későn jutott az eszembe. Majd legközelebb, ha újra Martinůt játszanak.