A hattyúk tavát közvetítették a Cinema MOM-ban, Covent Gardenből, és mint akinek mindig, de legalábbis gyakran jut ugyanaz az eszébe, Kocsis Zoltánra gondoltam. Aki soha nem is vezényelte A hattyúk tavát, A diótörőt viszont többször is. És a tempói mindig egy kicsit száguldozóak voltak, meggyőző, de szokatlan. Nem volt baj, mert neki nem kellett a táncosokhoz igazodni, bábokkal játszották el a történetet. Ja, úgy könnyű.
Mindenesetre amikor csodálkoztam (írásban) a tempókon, Kocsis azt mondta, hogy ő mindenben Csajkovszkij utasításaihoz tartotta magát.
Persze, elhiszem. De Csajkovszkij azért táncosoknak készítette a balettjait, úgy értem, a balettben zajlottak az ősbemutatók, ha volt is valami Csajkovszkij fejében az íróasztalnál, alighanem változtatni kellett rajta a gyakorlatban, különben nem egyszerre fejezik be az előadást a színpadon és az árokban.
Mert hát így van a közvetítésben is. Újra és újra egy kicsit lassúnak érzem a londoni tempókat, de nyilván alkalmazkodni kell a táncosokhoz, akik ugranak, repülnek, földet érnek, és ez nem megy tetszőleges idő alatt, meg kell várni őket. Ennél sokkal jobban és talán gyorsabban sem lehet eltáncolni A hattyúkat, mint ahogy ők teszik, néha a fizika felülírja a művészi szándékokat.
Azért klassz, hogy Kocsis ezt egyáltalán nem hitte el.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.