A Faustra készülnek az Operaházban, és eszembe jutott, hogy ez olyan opera, amivel nekem magamnak is sikerem volt. Igaz, elég régen, óvodás koromban, amikor az itthoni lemezhallgatások nyomán dalra fakadtam az oviban. Nem valami különlegesen nehéz dalra, csak a Katonaindulóra, „Bátran küzd seregünk, hogyha kell”. Mit énekelsz, te kisfiú? Nem tudtam, hogy jó-e vagy rossz, de azért mondtam, hogy otthon hallottam. Aztán közönségkívánatra ráadást is adtam, a két óvó néni megdicsért, és, persze, az volna a szép befejezés, hogy azóta is rajongok az operáért – de sajnos nem így történt. Utólag, persze, az a fantasztikus, hogy az óvónők simán azonosították egy francia opera kórusát.

De nem is ezt akartam elmesélni, hanem hogy a Faustból Mefisztó rondója azon ritka operai részletek közé tartozik, amelyik magyar fordításban jobb, mint eredetiben. Franciául úgy kezdődik az egész, hogy Le veau d’or est toujours debout. A magyar változat sem hagyja veszni az aranyborjút, de hogy megtartsa az eredeti hangzást, azt énekli Mefisztó, hogy Eladóóóóó, ami szerintem tökéletes. Nemcsak a hangzás miatt, hanem mert az egésznek van valami kikiáltói hangvétele, jó kis elbődülés. Mintha Lányi Viktor jobban tudta volna, mit akar Gounod, mint Gounod maga. A versszak végén meg ahelyett, hogy ismételgetné, hogy conduit le bal, conduit le bal, hosszabban, de választékosabban mondja el ugyanazt. Áll a hajsza, áll a bál stbstb.

Tudom, kihalt műfaj a magyar nyelvű opera, de azért voltak szép pillanatai.