Azt hiszem, egyszerre túl nagy adagot vettem be Medveczky Balázsból. Amikor megjött a Vígszínház karácsonyi üdvözlete, még meg kellett néznem a honlapon, melyik is az a fiatal színművész, akinek karmester az édesapja, tegnap meg egész este Büszkeség és balítélet. Nem Mr Darcy, de Bingley, azzal a vicces jelmeztervezői megoldással, hogy mindenki talpig hófehérben, Mr Bingley térdnadrágban, vékony lábszárához egy, talán 45-ös cipőben, amitől az egyébként komolyan veendő figura olyan volt, mint a McDonald’s Ronnie bohóca, csak tiszta fehérben. És amikor az ember az előadás súlyát nyögve hazatér, a Hunyadi megy a Super tv2-n, és tényleg annyira fáj. Nem a ráfordított összeg, azt aligha adták volna nekem, vagy csak közvetve, más film formájában, de azért ilyen ráfordítással kihozni egy török sorozat szintű valamit. Amiben időnként törökül is beszélnek… Ahogy Medveczky Balázs a kamera előtt létezik… Ahogy komoran néz, ahogy beszél. Ahogy szinte mindenki a filmszínészetet gyakorolja. Ahányféleképpen teszik…

Ha van tanulsága az első két résznek, az leginkább a filmrendezésről szól, hogy biztosan rengeteget tudnak, drónfelvétel, csatajelenet, meg hogyan lehet számítógéppel bénán megalkotni Buda várát a 15. században, de látszik, hogy nagyon zavarja az ifjabb generációt a film egyelőre elkerülhetetlen eleme, a színész. Valamit ki kellene találni ellenük.