Nem tudom, véletlenül vagy szándékosan, de a Gyalogáldozat című film ment valamelyik este. Nyilván szándékosan, a kérdés az, hogy a szándék az után született-e, hogy Borisz Szpasszkij február végén meghalt. Mert a film erről szól, a Szpasszkij- Fischer világbajnoki döntőről, amire én is emlékszem, hiszen halálra izgultuk magunkat Bobby Fischerért, és nem is hiába. Végül nyert a szabadság a ruszkik ellen. Szép is volt a világ, amikor még tudta az ember, ki a jó és ki a rossz(ki).

Nyilván akkor sem tudtuk, utólag kiderült, hogy Fischer sem volt annyira jó fej, Szpasszkij is mennyire elegáns volt Fischer győzelménél, amikor az amerikai átvette a vezetést, felállva tapsolta meg az ellenfelét. De ez a kellemes jók a rosszak ellen leosztás mégis rengeteg tömegkulturális szándékot katalizált, a film mellett a Sakk című musicalt, vagy az akkor már kifulladónak látszó Rocky sorozat negyedik részét.

A történetnek mégis a vége a legszebb. Szpasszkij és Fischer újra játszott egymás ellen, csak játékból, emlékül, sok pénzért. Csak nem jó helyen, nem jó időben. Belgrádban és Montenegróban, a délszláv háború alatt, amikor az ENSZ szankciók voltak érvényben. A meccset megint Fischer nyerte, a pénzt elosztották, ezzel nem volt baj, csak tizenkét évvel később az épp Japánban élő Fischert elkapták, hogy lejárt útlevéllel él az országban, és haza akarták küldeni Amerikába. Ahol viszont börtönbüntetés várt volna rá a szankciók megszegése miatt. Szpasszkij akkor levelet írt az ifjabb Bush elnöknek: „Ugyanazt a bűnt követtük el. Tartóztasson le engem is. Zárjanak Bobbyval közös zárkába. És adjanak egy sakk készletet.”