Öltönyös jazz

Nagyon tudnak, az nem is kérdés. Wynton Marsalis és a Jazz at Lincoln Center Orchestra, rendes, régi vágású big band, de nem csak régi dolgokat játszanak. Alighanem halott a műfaj, de csak annyira halott, mint az opera, hogy a halottsága nem akadályozza az életben. Megvan a forma, eljátsszák a kórusokat együtt, és aztán jöhetnek a szólók. Azt érzi az ember a harmadik szám után, hogy ért mindent, egyrészt ez így megy végig, másrészt nem megyünk haza, amíg a kövér nő énekel. Vagyis pont nem a kövér nő, mert az az opera, hanem amíg mindenki el nem játszotta a szólóját. Nyilván a vége felé jön majd Wynton Marsalis, mint a legnagyobb csillag. Aztán mégis jó, mert az is érdekes, hogy hányféleképpen lehet rezet fújni, és mindenki jól játszik. Egy kicsit azért megkínozzák a magyar vendégfellépőt, Szalóky Balázst, mert utána rögtön egy fenomenális klarinétszólóval jönnek, és a klarinét után Marsalis még fenomenálisabb hangokat szed elő a trombitából, az előbb még támadó harci elefántok trombitáltak, most meg mintha egy pisztolycsőbe zárt légy zümmögne. De hát így van jól, ezért ők a Lincoln Center big bandje.

És most már van nő is a csapatban, Alexa Tarantino, és fölköti a gatyát, nagyon klasszul fújja, csak a hangereje marad el a kemény magtól. Egyelőre azért ez öltönyös zene.