Csihi-Pahud

Minden lényeges dolog az első részben történt a Rádiózenekar koncertjén. Ami részben jó hír, mert azt jelenti, hogy azért lényeges dolgok is történtek a koncerten, másrészt persze rossz hír, mert azoknak volt igazuk, akik a vendégművész, Emmanuel Pahud fellépése után a távozás hímes mezejére léptek, most kéne abbahagyni, elfutni, elrohanni.

Elfutottak, elrohantak, a gyanútlanok meg ott maradtak, milyen érdekes, az első részben mindkét oldalamon ült valaki, a második részben meg egyiken sem. Pedig Debussy a műsorszám, két nagyvad, a Jeux és A tenger. Az előbbit egyébként nagyon jól oldották meg, mert a balett cselekményét végig kivetítették. Ha olyan hosszan vetítették volna, hogy a kétsoros szövegeket is el lehetett volna olvasni, az még ügyesebb dolog lett volna, de így is jó volt. A Jeux zenéje elég rejtélyes magában is, én soha nem tudtam pontosan, hogy melyik pillanatban mi történik, most meg végig lehetett követni a francia páros, egy fiú és két lány találkozását az alkonyati teniszpályánál.

Vissza az első részhez, amikor a lényeges dolgok történtek, Pahud eljátszotta az Ibert Fuvolaversenyt, abszolút briliáns módon, nagyon-nagyon lehetett élvezni, ahogy az egész ember hanggá változik, a mozdulatai zenét csiholnak a hangszerből, de még ahogy az ujjai a fuvolára érnek, az a halk koppanás is érvényes volt és zenei. Talán az évek során kicsit élesedtek a hangszer magasságai, ettől eltekintve Pahud játéka csodálatosan ép maradt.  

De több lényeges dologról is szó volt, olyanról is, amiben nem is reménykedtem. Az első szám Ravel volt, Couperin sírja. Az látszott, hogy nagy csoda nem lesz belőle, sem ritmikailag, sem a hangzás szépségét tekintve nem volt megindító az első tétel. De a második! A Fugue. A Kocsis-féle hangszerelés. Azt hittem, ezt már élőben soha nem fogom hallani, ezt a világ Kocsis magánhóbortjának fogja tartani, mert Ravel ezt a tételt, és a Toccatát nem hangszerelte meg, és ez mindig hatásos érv marad az előadása ellen. Pedig milyen szép, és mennyivel nagyobb fajsúlyúvá válik a mű zenekari változata tőle. Éljen, aki ezt választotta. Gondolom, a karmester, Kovács János volt az.