Murat üldöz. Ez jutott az eszembe Possagnóban, ahogy beléptem a Canova-házba. Balra nézek, és ott van Murat, teljes pompájában. De hát most találkoztunk, két hete egy egészen másik helyen, Párizsban, a Marmottan Múzeumban. Hogy kerül most ide?
Persze, a válasz nem bonyolult, ez nem a márvány Murat, hanem a gipsz, ennek alapján készült a büszt. Canova szépen leutazott Murat-hoz Nápolyba, elkészítette a modellt, aztán visszautazott Rómába, és ott kifaragta a szobrot.
Gyönyörű, mint egy római császárfej, de közben pompás jellemrajz is, Murat már nem a vakmerő lovassági tábornok, el van királyosodva, tokás, de azért a haját gondosan bebodoríttatta. Van benne valami közönséges és pökhendi, de látszik, hogy van mire pökhendinek lenni, az apám kocsmáros volt, én meg nápolyi király lettem. Feleségem Napóleon húga. Mondjuk nem tartott sokáig a dicsőség, két évre rá, 1815-ben Murat-t rövid úton kivégezték. Előtte kapott fél órát, hogy megbánja bűneit. Nem úgy néz ki, mint aki bármit is megbánt, de ki tudja. Mindenesetre szembenézett a puskacsövekkel, nem engedte, hogy bekössék a szemét.
Egyébként Canova elkészítette a húg-feleség Caroline Bonaparte Murat portréját is.
Possagnóban a gipsz látható, de a Musée Marmottanban sem az eredeti Canova, csak egy márványmásolat, nem emlékszem, ki készítette. Az eredetiről annyit lehetett tudni, hogy Caroline magával vitte, amikor Nápolyból Triesztbe menekült, aztán többé-kevésbé eltűnt, vagy talán nem is kereste senki. Viszont több, mint kétszáz év múlva előkerült Murat szoborfeje, 2017-ben árverésre bocsátották, 5 millió fontért vihette haza, aki hazavitte. Szerintem bagatell összeg, már ha van ennyije az embernek.
Caroline fejét még keresik.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.