Ez volt Glenn Gould kedvenc száma. Persze az is furcsa, hogy egyáltalán volt neki kedvenc száma, hogy bármi köze lehetett könnyűzenei dolgokhoz, de ezt a dalt hallotta a rádióban, mármint az autórádióban, aztán tekergette a gombokat miközben autókázott a hófehér Kanadában. Kiszámította, melyik adón mikor van a slágerlista, meg is tanulta a dalt, ahogy mondta jobban, mint ahogy a kísérő zenekar játszotta. Fél napokat töltött el így, Petula Clarkot keresve az autórádión.

Mennyivel egyszerűbb ez ma, Spotify, Deezer, streamer, az ember beírja, meghallgatja, ezt kerestem, erre voltam kíváncsi. Glenn Gould ma nem is találkozna Petula Clarkkal. Kocsis Zoltán mondta, hogy micsoda meglepetések érték a rádión át, szinte akarata ellenére hallgat valami zenét, amit azelőtt soha nem hallott, megvárja a bemondót, számára ismeretlen szerző ismeretlen műve. Seregi László, amikor a Makrancos Katához kereste a kísérőzenét, a kocsijával majdnem felhajtott a járdára (nyilán túlzás), amikor meghallotta a Tavasszal-nyitányt. Goldmark lett Shakespeare aláfestése.

Mintha a véletlen kiveszett volna a zenehallgatási szokásunkból. Vagy csak az autórádiózás? És csak az enyémből?