Jelentkezzen egy pofonért

Rendületlenül és megrendülten is a Mérimée-összest olvasom, bár néha azt érzem, hogy többet viszem magammal a világban a kötetet, mint amennyit forgatom, de azért jókat találok benne. Például a Lelkek a Purgatóriumban című kisregényt, ami don Juan-történet, bár Mérimée hangsúlyozza, hogy ez nem az a don Juan, nem don Juan Tenorio, hanem don Juan Marana. Mindenesetre ez is Sevillában játszódik, de nem az a történet vége, nem jön el a kővendég a megátalkodottért, hanem a csábító jó útra tér, szerzetesnek áll... Egy pillanat. Ez is opera, ez is Sevilla, de egy másik opera vége, A végzet hatalmáé. Tényleg. Eljön az elcsábított nő testvére a monostorba, hogy számonkérje a húga becsületét és apjuk halálát. Don Juan békíti, akármit követtem el, megbántam, és kérlek, te is bocsáss meg. Dehogy bocsátok. Térden állva kérlek. Te gyáva, ehhez értesz, könyörögsz az életedért. Két kardot hoztam, válassz, mert nem akarlak megölni, nehogy a mennyekbe juss. (Ez meg a Hamlet.) Szerzetes vagyok, nem párbajozok. Akkor nesze, egy pofon.

Aztán, ahogy A végzet hatalmában, a szerzetes kardot ragad, és megöli provokátorát. Csak a befejezés nem ugyanaz. Verdinél van egy korai változat, hogy Alvaro (nála így hívják) a szikláról a mélybe veti magát, és van a végleges befejezés, hogy életben marad, ezt is el kell viselnie. Mérimée történetében don Juan életben marad, folytatja jótékony életét, de hogy ne hevüljön a vére olyan könnyen, minden pofonra, az elöljárója elrendeli, hogy minden nap jelentkezzen a konyhán egy pofonért. De tényleg, a konyhás testvér minden nap kioszt neki egy taslit. Mondjuk ezt is érdekes lett volna megzenésíteni, bár volna némi vígoperai hatása.