Más helyeken maratont vagy félmaratont szerveznek. És bár valószínűleg Velencében is össze lehetne ügyeskedni valahogy egy negyvenkét kilométeres futást, megmaradnak a kézenfekvőnél: eveznek és eveztetnek. Vogalonga, idén ez már a negyvenkilencedik volt, pünkösdre jött nyolcezer evezős csónakokkal, becsordogáltak a Szent Márk térre, ahol ágyúlövéssel indították útnak őket, Burano, Murano és vissza a városba. Gondolom, aki végigcsinálja, soha nem feledi.
Én nem csináltam végig, el se kezdtem, csak az élvezet jutott. Nézni a különböző hajókat, mert ez nem igazi verseny, sőt, egyáltalán nem verseny, a végén mindenki aranyérmet kap, addig meg együtt mennek gondolák és versenykajakok, kenuk, sárkányhajók, (Les Dragon Ladies de Paris), SUP-ok (azokat nem is értem, hogy bírják), meg evezős boatok. Lényeg a kézi erővel hajtás. Bár, mintha lett volna vízibicikli is. Ez is jó, meg az is, hogy a város kiürül, sokakat elijeszt, hogy leállítják a vaporettókat, így látogathatók a múzeumok. A végén meg csak ottfelejti magát az ember a napon, a part mentén, nézi a világ sok színét. Vannak, akik egyenruhában, vannak akik szedett-vedetten húznak, vannak, akik kiteszik a zászlót, mások nem kötik a nézők orrára, honnét jöttek. A franciák énekelnek Edith Piafot és az Aux Champs-Elysées-t, a skótok lengetnek. A legjobban a magyarok örülnek maguknak és egymásnak, tapsolják és ria-ria-hungáriázzák a többieket. Csoda, milyen összetartó náció.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.