Belső és külső hangok

A Réti József megemlékezéshez kerestem valami illusztrációt, megmutatni a hangot, a stílust, a szépséget, és persze ilyenkor Mozart jut először az ember eszébe, de pont nem lett volna jó példa. A Don Giovanniból don Ottavio áriája nemcsak hang, meg szépség, meg stílus, de kifejezett cirkuszi produkció. Elindulnak a frázisok és nem akarnak véget érni, nincs ideje az énekesnek levegőt venni, csak tolni kell, tolni a hangot. Nem ez volt Réti József erőssége, ő kénytelen megszakítani a folyamatot, és gyorsan levegőt venni a frázisok közepén.

Stuart Burrows. Wales-i tenor, most halt meg, június végén, alig volt fiatalabb Rétinél. Szerencsére jól dokumentált énekes, és ebben van némi magyar szál is, Solti György szívesen kérte föl, együtt dolgoztak a Covent Gardenben, és ő a tenor jó pár Solti-lemezen, a Don Giovannin is. (Ahol egyébként Sass Sylvia is énekel.)

Az is érdekes egyébként, hogy mennyire hasonlít egy velsz énekes története a magyar karrierekhez. Bányászvárosban született, Cilfynyddben, és tudta, hogy ha nem akart lemenni a föld gyomrába, két lehetősége maradt, a művészet vagy a sport. Ez annyira így volt, hogy abban az utcában, ahol élt, élt már egy másik énekes, a híres, és lovaggá ütött Geraint Evans, és egy híres rögbi-játékos, aki később Burrows sógora lett. Burrows tehát elindult mindkét úton, sportolt is és énekelt is, mindkettőt sikerrel, a rögbiben annyira sikeres volt, hogy a Leeds szerződtette. Kiment az állomásra, hogy elinduljon a városba, aláírni a szerződést, amikor megszólalt benne a hang: nem ez a te utad. Ő meg hallgatott rá, visszament, tanított, énekelt. Aztán már csak énekelt. Van ilyen is, hogy a belső hang igazat mond.