Ezt még hadd meséljem el Vörös és fekete tanulságként, hogy Julien morfondírozik nagy bölcsességében, és I. Ferencet idézi magában:
Ingatag az asszonyelme,
Bolond, aki bízik benne.
Hogy ezt I. Ferenc valóban mondta volna? Mert nem nehéz ráismerni a Rigolettóból az áriára, az asszony ingatag, úgy hajlik, mint a nád.
Aminek persze nincs sok értelme, a nád nem hajlik, inkább törik, az olasz szöveg sem a nádhoz hasonlítja a nőket, hanem a szélben lebegő tollhoz, de mielőtt az ember felsóhajtana, hogy már megint mennyi hülyeséget énekelnek (énekeltek) össze az operában, azért az is látszik, hogy a lényeg példásan meg van oldva: szállóige lett az ária első sora. A többit úgysem lehet érteni.
És akkor ez a sor ennyire benne volt a köztudatban, hogy egy Julien is idézgette. Csak azért érdekes, mert körülbelül egy időben írta Stendhal a regényt és Hugo a drámát, de az opera húsz évvel későbbi. A Rigoletto köztudomásúan áldozata a cenzúrának, nem lehetett királyt szidni a színpadon, ezért lett a helyszín Mantova, de a művelt emberek azért észrevették, hogy a herceg I. Ferenctől idéz – talán nem véletlenül.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.